Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az utóbbi időben viszonylag kevés információt hallhattunk a Bethesda háza tájáról, aminek úgy tűnik, hogy megvolt a maga oka, a csapat elnöke, avagy Pete Hines ugyanis egy interjúban elmondta, hogy nagy dolgokra készülnek a közeli jövőben. Pete egészen pontosan arról beszélt, hogy a rajongóknak már nem kell sokáig türelmesen várniuk arra, hogy kiderüljön, miféle videojátékokkal is szeretnék ellátni őket a későbbiekben, hiszen vélhetően mind fejlesztőkként, mind kiadóként konkrét tervekkel rendelkeznek ezzel kapcsolatban.
Mi sem természetesebb, minthogy a fenti bejelentést követően megindultak a találgatások a Bethesda jövőjét illetően, és bár egyelőre még korai lenne bármit is kijelenteni, egy új Fallout-játék már igencsak időszerűnek tekinthető.
badam10
12 éve, 5 hónapja és 3 heteNagyon remélem,hogy végre egy új Fallouot kapunk🙂