Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Óriási leépítést eszközölt a napokban a Bigpoint csapata, akik tengerentúli és németországi irodáikból összesen 120 embert tettek utcára, mindemellett pedig leváltásra került Heiko Hubertz CEO is. A baj tehát nagyobb, mint gondolnánk, habár így is maradtak még bőven a csapat kötelékében. A leépítések egyébiránt régiók szerint úgy oszlottak meg, hogy a 120 emberből 80 a hamburgi irodából távozott, 40 pedig a San Francisco-ban megtalálható stúdióból.
Érdekesség, hogy a Bigpoint 2010-ben nyitotta meg San Francisco-i divízióját, ami a New York-i székhely után a második legnagyobb csapata volt a Bigpointnak, ám a mostani leépítéssel átrendeződtek az erőviszonyok. Reméljük a futó projekteket nem befolyásolják majd a történtek.
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 4 heteAz durva!😮 Mondjuk a játékaik nekem nem jönnek be, mindegyik egy kaptafa.
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 3 heteEzt már sokkal előbb kellett volna meglépni. A fejetlenség ugyanis óriási a cégnél. A játékosok , naponta kapnak düh rohamot,a magszámlálhatatlan sok hiba,és bug,illetve az igen hosszú ideje jelen lévő csalók miatt. Akiket, csak tessék lássék tud a BP semlegesíteni. Az évek során, be bizonyosodott,hogy képtelenek, hatékonyan fellépni a csalókkal szemben. Ezzel párhuzamosan, a játékok, pl a DO ,is egyre ntöbb,és több pénzt húz ki a gémerek zsebéből.