Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szinte pontosan egy esztendővel ezelőtt került bejelentésre a Metal Gear Solid-sorozat legújabb darabja, amely több szempontból is rendhagyó lesz, hiszen egy érdekes, elsősorban a kaszabolásra kiélezett játékmenettel rendelkezik majd, ráadásul Raidennel a főszerepben. Az egy év alatt tulajdonképpen szinte semmit nem tudtunk meg a készülő projektről, egészen az idei nagy E3-as kiállításig, mikor is egyrészt mozgásban mutatkozott meg a játék, másrészt pedig némi infót is kaptunk róla.
Ennek köszönhetően megtudhattuk, hogy történetét tekintve a Metal Gear Solid 4 előzményeit élhetjük majd át benne, így kiderül, hogy miképpen lett Raidenből nindzsa, illetve egyéb hasonló érdekességekről is lehull a lepel. Éppen ezért, nagyon sokan azt hittük, hogy a Rising alcímre keresztelt játék egy mellékszál lesz, de rá kell cáfolnunk erre a megállapításra, az alkotás producere, avagy Shigenobu Matsuyama azonban megcáfolta ezt a megállapítást, szerinte ugyanis egy teljesen önálló történetet kap most Raiden, amely önmagában is érthető lesz, tehát nem alapfeltétel a korábbi részek ismerete, de természetesen biztosan előnyt jelent majd egyes momentumok esetében. Mindenképpen jó hír ez a sorozattal most ismerkedőknek…
skyman
15 éve, 6 hónapja és 3 heteRaidennel a főszerepben:d ez fain:d
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 3 heteRaiden… Heeheh… 😄