Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft korábban kiemelte, hogy az Xbox One mellé járó Kinect szenzor soha nem lesz kompatibilis a számtógépekkel, hanem majd egy külön kamerát készítenek PC-kre is, ami Kinect for Windows 2 név alatt tegnap este került bemutatásra. A kérdéses készülék tudásáról egyelőre még semmit sem tudni, ellenben a küllem tekintetében szinte kiköpött mása a konzolhoz érkezett kamerának, amihez egy külön tápkábel is kell majd a működéshez, valamint egy USB 3.0 foglalat számítógépünkben.
Hogy a Kinect for Windows 2 mikor kerülhet a boltok polcaira, azt egyelőre nem tudjuk, de a Microsoft szerint közel van a premier, így még az idén biztosan PC-n is élvezhetjük a next-gen Kinect élményét.
rdave
11 éve, 9 hónapja és 3 heteCsak csatlakozókat változtattak és adnak hozzá drivert…
totyak
11 éve, 9 hónapja és 3 heteLefogadom, hogy a kettő kiadás egy és ugyanaz, csak szoftveresen kell átvariálni. Egyébként milyen PC játékhoz lesz jó a Kinect? Készülnek kifejezetten olyanok, vagy bármelyikhez használható?
i3eng
11 éve, 9 hónapja és 3 heteÉs ehhez lesznek játékok gépre is? Egy-kettőt kiakartam már próbálni meg tesóm biztos rákattan a táncos játékokra, de ennyiért nem akartam xboxot venni.
rdave
11 éve, 9 hónapja és 3 heteCsak ami támogatja, de ezt nem is igazán játékra használták, elődjének is inkább speciális feladatai voltak.
totyak
11 éve, 9 hónapja és 3 heteEgy PC-s játékkal sem találkoztam még, ami támogatná.
kpal
11 éve, 9 hónapja és 3 hetemivel Ms termék nem kellet sokat változtatni.