Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem lennénk mostanság marokkói játékosok, a NeoGAF fórumán ugyanis több ottani gamer megerősítette, hogy az országban minden előjel nélkül váratlanul letiltották az online játékok elérhetőségét. A probléma Marokkó legnagyobb távközlési szolgáltatójánál - Maroc Telecom - jelentkezett, akik már korábban is betiltották a Voip alapú szolgáltatásokat, de most valamiért az online videojátékokra is kiakadtak, lévén jelenleg az összes ilyen cím elérhetetlenné vált az országból.
Egy ottani játékos, bizonyos Madouu az említett fórumon arról beszélt, hogy a változás minden előjel nélkül történt, így néhány órával ezelőtt az összes online játék játszhatatlanná vált náluk.
Elmondása szerint ránézésre bár minden rendben van, látják a szervereket, de amikor például a DOTA 2-ben szeretne csatlakozni, egyszerűen képtelen rá, és ez a probléma az összes általa ismert online játéknál, illetve az összes ismerősénél fennáll.
kylx
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaez durva
totyak
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaAz erős. Nyilván nem lehet véletlen, hogy pont csak a játékok váltak elérhetetlenné és mindenkinél. kíváncsi leszek ki és mivel magyarázza majd a történteket.
hentes
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaEzek nem normálisak! 😮 Ezt mégis hogy, miért? 😮
rdave
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaElgurult az afrikaiak gyógyszere. Lehet gané a hálózat és túl sokan játszottak? Torrrentet némelyik szolgáltató közelben is szokta korlátozni.
ryuthestar
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaHa itt történne ilyen én még talán örülnék is. Egyáltalán nem vagyok az a nagyon online gamer párti, osztott képernyőn szerettem így is mindig multizni. Jobb buli úgy.
kpal
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaTiszta kőkor…
marduk
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaJa, ami kb. addig működőképes, ameddig ketten multiztok. Azért 12 felé osztott képernyőn játszani húzós lenne. 😄
warriorautobot
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaHát lehet még local játszani hogy egymás mellett vannak a gépek. 😄
Akkor az multi, de nem kell online lenni. 🙂
imperator
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaDe ennek mi értelme lenne? Nem hallanám a 8 éves ruszki gyerkőcök szexuális kalandjait az anyukámmal. 🙁
marduk
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaAmi meg azt hiszem, hogy csak a PC-k esetében működőképes. Mivel annyira nem értek a konzolokhoz, ezért nem tudom, hogy a modernebb konzolok támogatják-e a LAN-t. 😄
csirkee
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaNekem csak annyi kérdésem lenne: Mi köze a hírhez a szexy csajszinak a képen? 😄😄
ryuthestar
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaVoltak idők amikor 4fele osztott képernyős játékokat is csináltak. De voltak olyanok is amik osztott képernyő nélkül lehetett velük multizni. Meg van az előnye tény, az online játszásnak, de szerintem nem feltétlen elsődleges szórakoztatási faktor.
De ahogy drága barátod mondaná, online nélkül csak félkész játék a játék. (nem emlékszem, hogy pontosan hogy fogalmazott)
Egyébként mivel én javarészt PS-n nevelkedtem és a régi időkben több local co-op játékot gyártottak(manapság meg alig van pár minőségi darab) így természetesen, hogy én miért szeretem jobban a local multit. De ez persze csak egyéni vélemény. 🙂
rdave
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaNem látod milyen mérges, mert nem tud online játszani? Már a kábelt harapdálja. Teljesen véletlen, hogy nem túl sok ruhában lévő szexi csaj…
marco
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaNagyon kifejező kép, ahogy küzd a lány a dróttal. A másik kép ez lehetett volna:
#kep#http😕/cdn-r1.unilad.co.uk/wp-content/uploads/2016/05/maxresdefault-27.jpg#kep_vege#
Bár online játék van rajta, mégsem annyira érdekes. 😛
csirkee
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaNekem nem tűnik mérgesnek… de lehet velem van a baj és rosszul látok!
rdave
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaVagy túl jól!
marduk
10 éve, 2 hónapja és 5 napjaÉs multi szempontjából azok egyáltalán nem voltak jó idők, mert kényelmetlen volt játszani. Egyes játékoknál meg kifejezetten nem előnyös osztott képernyőn játszani.
Én egyáltalán nem mondom azt, hogy multi über alles, szóval a barátod szövege nem illik ide. 😄 De vannak játékok, amiket csak multiban jó játszani, és van amelyeknek csak multija van. Ez nem gond, sokan szeretik a multis játékokat. Én is szeretem pl..
ryuthestar
10 éve, 2 hónapja és 4 napjaÉn sem azt mondom, hogy sosem játszottam online multis játékokkal…sőőőt elég sokkal, szinte mai napig. Csak arra akartam kilyukadni, hogy személy szerint nem érintene nagy veszteségnek. 🙂
ui.: Nem a barátom, ne gonoszkodj! A te világi pajtásod volt, emlékszünk ám! 😄
marduk
10 éve, 2 hónapja és 4 napjaEngem azért veszteségként érne, ha nem tudnék StarCraft 2-vel vagy az Overwatch csodával játszani. 😄
Te cimbid volt, ne hárítsd rám te gané. 😄
ryuthestar
10 éve, 2 hónapja és 4 napjahaha jó vicc Móricz! 😄
Inkább úgy fogalmaznék, hogy velem nem bírt. Te (meg Sztív) álltál le vele folyton vitatkozni és elmélkedni a világ dolgairól… Mi többiek meg csak nevettünk a sok baromságon. 😄
Néha napján azt kívánom, bár visszajönne, néha kicsit bosszantson téged, amiért ilyen gonosz vagy, hogy a barátomnak mered állítani. 😄
marduk
10 éve, 2 hónapja és 4 napjaTe védted őt. 😄 Tudod az Észak-Korea filozófia:
1. Aki nincs velünk, az ellenünk van.
2. Aki nem hiszi, annak utánajárunk.