Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár két éve elérhető már a játékosok számára, sokan talán nem is tudták, hogy mindössze egy korai hozzáférésű programmal van dolguk, de néhány napon belül a készítők végre igazságot szolgáltatnak a Midnight Ghost Hunt számára. A Coffee Stain Publishing és a Vaulted Sky Games ugyanis bejelentették, hogy terveik szerint március 21-én kiléptetik az Early Access-ből a játékot, így a többjátékos bújócska közel két esztendő után végleges kiadást kaphat, benne minden olyan tartalommal, amit az alkotók eredetileg elképzeltek hozzá.
Az 1.0-s verzió egyébiránt nagyon sok újdonságot és változást hoz a korai hozzáféréshez képest, így újabb térképeket, szebb megjelenést, valamint egy sor extra tartalmat kínál a rajongóknak, tehát azoknak is érdemes újra előszedniük, akik már a korai változatnak bizalmat szavaztak.
muki
1 éve, 10 hónapja és 2 heteCsak két év? Van aki ezt tíz évig húzza! 😄
mobydick
1 éve, 10 hónapja és 2 heteLegalább hamar meglépik.
fighterlaci
1 éve, 10 hónapja és 2 heteIdeje, csapatni fogom.
remulto
1 éve, 10 hónapja és 1 heteCsapattam early-ben, kíváncsi leszek azóta mennyit változott a játék.