Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A La Moutarde néven futó készítők hivatalosan is bejelentették, hogy március 27-én jelenik meg az általuk készített alkotás, amely a Terra Memoria címet viseli, Playstation 5, Xbox Series X/S, Nintendo Switch és PC platformokra. A játék alapjáraton egy körökre osztott harcrendszerrel bíró, meghitt hangulatú, RPG, amelyben hőseink az emlékezetes kalandjaikat a tábortűznél énekelve és beszélgetve osztják meg egymással. Terra világának egésze egy 3D-s látképet nyújt majd a szemünk számára, amely keveredik a pixel art grafikai stílussal, a kettő egyvelege pedig egyszerűen szemkápráztató élményt ígér minden felhasználónak.
Az összecsapásokon felül harcosaink számára különféle feladványokat kell majd megoldaniuk, amihez tárgyakat készíthetünk, de akár a meglévő eszközeinket is feljavíthatjuk a hatékonyabb eredmények érdekében. Ezen felül egy nehéz nap után akár főzésbe is foghatunk, a finom fogások pedig nem csak gyomrunkat telítik meg ínyenc falatokkal, de a jövőbeli küzdelmekhez is erőt adnak, hogy biztosan mi kerüljünk ki győztesként a frontvonal élén. A hamarosan megjelenő produktumról kaptunk egy kedvcsináló videót is, amit hírünk legalján találhattok meg.
fighterlaci
2 éve, 2 hónapja és 3 heteNagyon hangulatos!
patrik94
2 éve, 2 hónapja és 3 heteIgen jónak tűnik, egy próbára néálam jó lesz!
muki
2 éve, 2 hónapja és 3 heteDe jó! 😮