Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lassacskán egy komolyabb videojátékos expóval is összevethető a Microsoft által ma este megvalósításra kerülő Xbox event, amelynek keretein belül a cég nem csak bejelenti a next-gen konzolt, hanem mellette más kiadók és csapatok is prezentálják első exkluzív, illetve a masinára érkező címeiket. Vélhetően ennek keretein belül fogja leleplezni az Electronic Arts a soron következő UFC-játékot is, lévén a jogokat a kompánia már tavaly megvásárolta a THQ-tól, azt pedig már akkor elárulták, hogy 2014 áprilisánál előbb ne is számítsunk az újabb epizód premierjére.
A játékról egyébiránt egyelőre annyit tudni, hogy az EA Canada fejlesztésében készülődik, akik a Fight Night-sorozatért is felelősek, de a kijelölt irányvonalról és egyebekről még nem hallhattunk vele kapcsolatban. Ma este viszont a fentiek értelmében már sokkal okosabbak leszünk! Tartsatok velünk akkor is!
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaMinden kiadó nagyon rá van pörögve a ma estére!🙂
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 napjaRégen játszottam ilyenekkel de már unalmas nekem.