Az előbb említetteken kívül a szoftver felhozatalában többek között még szerepel a gyors lemezoptimalizálás, valamint az egyetlen fájl vagy könyvtár defregmentálásának képessége is. Az új kiadás persze már átesett az immár kötelezőnek titulálható hibajavítási rituálén is, ám a fejlesztőcsapat a felszámolt bugok listáját ezúttal nem közölte.

Az újdonságok frontján köszönthetjük a továbbfokozott Windows 8 kompatibilitást, így ennek fényében nem is lehet meglepő, hogy a telepítés utáni, a „Windows 8 alatt nem tesztelt” figyelmeztetés sem jelenik meg többé. A program telepítője is alapos optimalizáláson esett át, így az installációs folyamat az eddigieknél gördülékenyebb lett. Az UltraDefrag 6.0.1 már letölthető ezen a linken keresztül.