Lesz románc is az Assassin's Creed Odyssey-ben

2018. június 12.
4.1811
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Azt már tudjuk, hogy a Bioware nem örökítette át a szinte már védjegyének számító románcokat a Mass Effectből az Anthembe, aggodalomra azonban semmi ok, hisz aki ilyen vágyait akarja kiélni, annak az Assassin's Creed Odyssey megoldást jelenthet.

A tegnap esti Ubisoft konferencián végre valahára láthattuk teljes pompájában az ókori Görögországban játszódó Assassin's Creed-et, megleshettük hogyan is néz ki a játék mozgás közben, a döntésekről is szó esett, és a történetről is megtudtunk pár dolgot. Most pedig már azt is tudjuk, hogy az Odyssey-ben nem csak hogy lehet majd románcokat kialakítani, de az is tőlünk függ, hogy férfival vagy nővel tesszük azt, ezzel is tovább bővítve lehetőségeinket. Ezt egyébként maga a játék kreatív igazgatója, Jonathan Dumont árulta el.

A PC Gamer stábja kipróbálta a játékot, beszámolójuk alapján az Odyssey története nem hogy a kárára megy, de pont hogy az RPG elemek visznek bele még több életet. A leírásuk alapján életek fognak múlni azon, hogy kivel mit csinálunk, hogyan közelítünk meg egy-egy szituációt, hogyan bánunk másokkal, szóval elég változatos lesz a paletta. Ki tudja, talán pont ezzel az újítással lesz akkora ugrás az Odyssey az Originshez képest, mint az Origins az elődjeihez.

A játék idén október 5-én jelenik meg, addig pedig egészen biztosan látni fogjuk még ezt a mechanikát a gyakorlatban.
5 hozzászólás

totyak

6 éve, 3 hónapja és 16 napja

Hiányzott ez a funkció, mint egy falat kenyér. Én mondjuk sok résszel le vagyok maradva, de az tuti, hogy mocskosul egy kaptafára készült mind, lehet nem árt egy kis frissítés.

válasz erre

muki

6 éve, 3 hónapja és 16 napja

Ez már a Mass Effectben is gyomorforgató volt.

válasz erre

rDAVE

6 éve, 3 hónapja és 16 napja

VaPe írta:
Magyarul lehet buzulni? Csodás. wtf smiley
Nem kötelező. Attól meg nem kell félni, hogy az ókori görögök forognak a sírjukban emiatt, buzultak azok nem keveset.

válasz erre

VaPe

6 éve, 3 hónapja és 16 napja

Magyarul lehet buzulni? Csodás. wtf smiley

válasz erre

Mordorer

6 éve, 3 hónapja és 16 napja

Hát az nagyon kell bele. röhögő smiley

válasz erre
Assassin's Creed Odyssey
11.499 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
E3 2018
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaKisember001 profiljaManiac profilja