Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagy rá az esély, hogy kedvenc bérgyilkosunk hamarosan visszatér konzolokra és PC-re, a filmeket forgalmazó Lionsgate stúdió úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen szeretnék megvalósítani egy külsős partnerrel a nagy költségvetésű videojátékos projektet. Kedvenc bérgyilkosunk hamarosan visszatér a nagyvászonra, 2023 márciusában érkezik ugyanis a John Wick negyedik része, emellett egy előzménysorozat is be lett jelentve The Continental címmel. A Lionsgate vezérigazgatója, Jon Feltheimer nemrégiben úgy nyilatkozott egy, a befektetőknek tartott eseményen, hogy elkezdtek összeállítani különféle javaslatokat egy AAA-s John Wick-játékkal kapcsolatban.
A projekt még nagyon korai stádiumban lehet, a stúdió jelenleg külső partnereket keres a játék fejlesztése kapcsán. John Wick amúgy is egy igencsak népszerű karakter a különféle videojátékokban, hiszen szerepelt már a Payday 2-ben és a Fortnite-ban is a marcona bérgyilkos. Legutóbb 2020-ban kaptunk egy körökre osztott stratégiai játékot John Wick Hex címmel, viszont egy saját AAA-s cím eddig még váratott magára.
Lionsgate says it is in early discussion about creating a full-blown triple-A JOHN WICK video game.
Who’s your dream developer for this game? pic.twitter.com/AO3giXrNPB
? The Game Awards (@thegameawards) November 4, 2022
tommy
3 éve, 2 hónapja és 1 heteNa ez király lenne, rohadt jó alapanyag!
muki
3 éve, 2 hónapja és 1 heteA filmből már kicsit sok de a játék jöhet!
fighterlaci
3 éve, 2 hónapja és 1 heteNagyon jól hangzik, egy modern Max Payne stílusú cucc nagyon adná!
patrik94
3 éve, 2 hónapja és 1 heteIszonyat jó hír, nagyon adnám!