Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az AMD sokáig hanyagolta a processzorok piacát, így rengeteg vásárlót vesztett ezen a téren, hiszen akik frissíteni akarták a konfigurációjukat, azok inkább választottak egy új Intel fejlesztést, mint egy néhány éves AMD-t. Idén azonban már több konferencián és kiállításon is felbukkantak az AMD processzorai, hamarosan pedig számos új modellel bővül a paletta, amik végre új platformra épülnek. A teljes generációváltás egyik legérdekesebb tagja az AMD Zen SR7 névre keresztelt felsőkategóriás megoldás lehet, mely állítólag 499 dolláros ajánlott áron érkezik.
Nemrég olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint a 8 magos (3.2Ghz-3.5Ghz) processzor bizony erősebb lesz, mint az Intel i7 5960X, ami kétszer ennyibe kerül. A rajtra állítólag még januárban sor kerül, amit egy márciusi második hullám követ majd a középkategóriás SR5 és az alsóbb szegmensekbe szánt SR3 megjelenésével.
szattila
9 éve, 1 hónapja és 2 heteCsak halkan jegyzem meg hogy az I7-5960X 1000$ körül árulják a 8 magos Zenre pedig 300 euró körüli árat említenek, szerintem a 6 mag 12 szál változat lesz az igazán nyerő a 4 mag 8 szál I7-el szemben, pláne ha igaz a 65-95W TDP.
totyak
9 éve, 1 hónapja és 2 heteHiába lesz erősebb az i7-nél, ha egyszer nekem még a 150 ezer Ft is rettentő sok egy processzorért. Valahol 60-70 környékén keresgélek majd Intelek között, szerintem egy erős i5-ös kijön belőle, az meg egy darabig talán elég lesz. Azért persze kíváncsi leszek majd az SR5-re, gondolom az lesz náluk a középkategória. Megnézem mit tud Intelhez képest.
rdave
9 éve, 1 hónapja és 2 heteHasználtam AMD-t, használok AMD-t és használni is fogok AMD-t, de többnyire baromság, amit előzetesen állítanak a processzoraik erősségéről.
valamaldoran
9 éve, 1 hónapja és 2 heteKicsit ellentmondásnak tűnik, amit írsz. Hiába lesz erősebb, te úgyis intelt veszel drágábban? 🙂
totyak
9 éve, 1 hónapja és 2 heteBocs, most ezt nem tudom követni. Lehet én írtam félreérthetően az előző hozzászólásom. Erre a Zen-re 500 dollárt jósolnak, ami átszámítva kb. 150 ezer Ft. Erre írtam, hogy nekem sok és inkább keresgélek Intelek között 60-70 ezerért. Egy jobb i5-ös kijön annyiból kb.
valamaldoran
9 éve, 1 hónapja és 2 heteIgen, ez nekem is meglepő, mivel eddig 300 dollárt jósoltak. Igazából sajnos nem lehet kiszámítani, mind a teljesítményt, mind az árat. Ha az AMD vissza szeretne kerülni a piacra, akkor a 300 dollár elfogadható lenne, mivel ez amolyan „lelki határ”, ami fölött nem igazán fogynak a cpu-k. Természetesen ezt erőben is hoznia kellene. Várós a Zen mindenképpen, aztán a többi majd elválik. Mindenesetre ez lehet az AMD utolsó dobása, ha most nem szerepel jól.
szattila
9 éve, 1 hónapja és 2 heteMiért lenne az?
szattila
9 éve, 1 hónapja és 2 heteEgy CPU előállítási költsége 120$ nyugodtan megteheti az AMD hogy 3-400$ adja és ott lesz a 6 magos is fele annyiért.
rdave
9 éve, 1 hónapja és 2 heteAzért mert mindig jön a „hűha” milyen processzor lesz, majd elmarad a „hűha” a megjelenés utáni eredményeken.
szattila
9 éve, 1 hónapja és 2 heteViszont olyankor az előzetes tesztek sem jósoltak jót most viszont ütős CPU-t mutatnak, ha az I7 közelében lesz az AMD az már egy siker, legalábbis én biztosan megveszem.
valamaldoran
9 éve, 1 hónapja és 2 heteIgazából Intel copy lesz jelen esetben, szóval sok elrontandó dolog nincsen. Mellesleg nekem mai napig egy 965-ös Phenom döcög a gépemben és semmi problémám vele. Akik a fogyasztáson akadnak fenn, közben 3 havonta új vga-t és processzort vesznek, azokról pedig megvan a véleményem 😛
rdave
9 éve, 1 hónapja és 2 heteNekem meg 555 már jó ideje, ami ha jól számolom a 6. AMD procim. 😄 Intelt egyszer vettem… Atom-ot tabletben. 😄
szattila
9 éve, 1 hónapja és 2 heteSzerver fronton üthet nagyot a Zen mert titkosítja a memória tartalmát is.
totyak
9 éve, 1 hónapja és 2 heteNekem meg Athlon II 640. Nem egy erőgép már, szóval erősen tervezem a váltást.
warriorautobot
9 éve, 1 hónapja és 2 heteOké hogy jobb, de basszus ez még akkor is rettentően sok csak egy processzorért!