Cevat szerint egy olyan hátsónézetes akciójáték volt a Redemption, amelyben a játékosok feladata egy tíz éves kislány, Jelena megvédése volt egy vélhetően poszt-apokaliptikus világban.
Az alkotás egyik sajátossága állítólagosan az lett volna, hogy egy dedikált gombbal ráközelíthettünk Jelena arcára, így ellenőrizhettük, hogy a kislány rendben van-e, de eltűnésekor a nevét is ezzel a gombbal kiabálhattuk volna.
Hogy mégis miért került kukázásra ez az ígéretes projekt? Cevat ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a tesztelők egy idő után csúnyán ráuntak a játékra, sőt, Jelenát egyenesen idegesítőnek tartották és szerették volna inkább lelőni, mint megvédeni. Ez volt az a pont Yerli szerint, amikor inkább törölték a projektet. Szerintünk akkor is kár érte!
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 1 heteKipróbáltam volna azért, még így félészen is..
latyaa
12 éve, 6 hónapja és 1 heteLEhet csak kicsit változtatni kellet volna inkább… a kis csajt le cserélni meg ilyenek.
shade
12 éve, 6 hónapja és 1 heteÁt kellett volna alakítani a sztorit és kivenni belőle a kiscsajt és tökéletes, ezért nem kell törölni, akkor csak kárba veszett munka.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 1 heteKurva jól hangzik pedig… Sokkal idegesítőbb játékok is ki szoktak jönni úgyhogy…😄
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 1 heteEhelyett csinálnak 4 órás crysisokat amiket ugyanúgy megunnak csak nem a teszterek hanem mindenki más .Érthető.FAIL!!!!!!!!