Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Korábban igencsak kérdéses volt a Blizzard hero shooterének, az Overwatchnak a sorsa, nemrég viszont megtudtuk a fejlesztőktől, hogy mik is a hosszú távú terveik a multiplayer lövöldözős játék első részével. A második rész, az Overwatch 2 október 4-én érkezik, az új epizóddal kapcsolatban már eléggé sok mindent megtudtunk, többek között az új hősről és a játék battle pass modelljéről is lehullt a lepel. A régi epizóddal kapcsolatban sokáig az volt a hivatalos álláspont, hogy a két játék párhuzamosan fog működni egymás mellett.
Mint kiderült a Blizzard (ismét) átvágott minket, a második epizód érkezésével az első játék megy a levesbe, október 2-án az Overwatch szerverei végleg leállnak. A Blizzard az Eurogamernek adott interjúban kiemelte, hogy az Overwatch 2 indulása előtt lehetőség lesz majd a játék előtöltésére és az új változatra való frissítésre.
Emellett kiadnak majd egy listát azokról a fontos teendőkről, amiket az Overwatch játékosainak meg kell tenniük, amennyiben szeretnék a megszerzett dolgaikat áthozni a második részbe. Tehát amennyiben szeretnétek még egy kört menni Overwatchban, azt október 2-ig tehetitek majd meg.
mobydick
3 éve, 3 hónapja és 4 heteEnnek így van értelme.
golem
3 éve, 3 hónapja és 4 heteKellenek a szerverek az újnak.
ronalddo
3 éve, 3 hónapja és 4 heteAz is csoda hogy eddig húzta. 😮
vape
3 éve, 3 hónapja és 4 heteVicces ez az Overwatch egy meg kettő, amikor ez csak egy nagyobb DLC. 😄
mikee
3 éve, 3 hónapja és 4 heteLényegében igen, egy nagyobb story DLC, amit eladnak 2 néven. 😄