Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Legfrissebb információink szerint nem csak az XCOM fejlesztési munkálataival van elfoglalva ezekben a pillanatokban a 2K Marin csapata, hanem a Superannuation tényfeltáró riportjából megtudtuk, hogy egy második komolyabb projekt is fortyog a srácok boszorkánykonyhájában. Minderről a csapat egyik alapítója, Hogarth de la Plante beszélt egy interjú során, aki tulajdonképpen semmi konkrét információt nem árult el a második címről, csak annyit, hogy ő maga a művészeti igazgató szerepét fogja betölteni a projekt esetében.
De la Plante egyébiránt a 2K Marin berkein belül aktívan részt vett a BioShock első és második részének munkálataiban is, előbbi esetében a pályák architektúrájáért volt felelős, utóbbinál pedig a tárgyak és a berendezettség volt a szakterülete.
Hogy mi lehet az XCOM melletti új projekt, az óriási kérdőjel, de talán nem véletlen, hogy nagyon sokan a BioShock 3-at vélik látni benne. Akármi is legyen, ezekben a percekben az XCOM élvez abszolút prioritást, megjelenése ugyanis még az idén várható, méghozzá PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteRemélem h Bioshock 3…
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteNem hiszem hogy az. Sajnos.🙁
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteBioshock lesz az
braddock
13 éve, 11 hónapja és 3 heteSzerintem valami újjal jönnek majd!
marco
13 éve, 11 hónapja és 3 heteReméljük. Kicsit sok mostanában a folytatás…🙂
braddock
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAmellett hogy sok kicsit unalmas is hogy nem tudnak valami újat kitalálni!
badam10
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaRégi jó klasszikus!