Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hajime Chikami, avagy az Experience Inc vezére a hétvégén hivatalosan is bejelentette, hogy csapatával két japán szerepjátékot is készítenek Xbox One-ra, amelyek nem csak exkluzív címek lesznek, hanem világszerte, ergo Európában is megjelenhetnek majd. A két alkotás közül az első a Stranger of Sword City lesz, amely egykoron PC-re, PS Vitára és Xbox 360-ra már megjelent, de most Xbox One-ra egy teljesen új művészeti stílussal, illetve más kisebb-nagyobb változással együtt érkezik. A mű egy vérbeli dungeon crawler szerepjáték, amely egykoron a Famitsu magazintól is kiváló értékelést zsebelt be, premierjére pedig 2016 januárja és márciusa között számíthatunk.
A második játékról ennyire konkrét részleteink még nincsenek. Munkacíme a Students of Round 2 lesz, és annyi biztos vele kapcsolatban, hogy ez is egy szerepjátéknak készül, méghozzá egy taktikai típusú darabnak, amit Chikami olyan művekhez hasonlított, mint a Fire Emblem vagy a Shining Force. Megjelenése is eléggé odébb van még, a készítők szerint 2016 áprilisa és 2017 márciusa között számíthatunk rá. Az alábbi koncepciós rajzok a Strangers of Sword City-ből származnak!
muki
10 éve, 4 hónapja és 1 heteAz ilyen szexi játékokat tárt karokkal várom! 🙂
zender
10 éve, 4 hónapja és 1 heteKíváncsi leszek a felújítást bemutató videókra majd!
rdave
10 éve, 4 hónapja és 1 heteMármint összehasonlításokra? Szerintem ne legyél. 😄 Teljesen 2D-s játék, szóval csak a dizájn változhat, nincs mit rajta felújítani. Akár az első Xbox is kacagva vinné.
zender
10 éve, 4 hónapja és 1 heteArra gondoltam igen. 🙂
Dizájnban azért rengeteget lehet frissíteni egy játékon, épp ezért is érdekel.
rdave
10 éve, 4 hónapja és 1 heteHát ha az érdekel, akkor nem szóltam, azt hittem grafikai felújításra gondolsz, mert ez már maxon van. 😄