Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az egykori retro konzolok reneszánszukat élik, elég csak a NES, vagy a SNES minire gondolni, és úgy tűnik hogy a sorban a következő a Gamecube lehet, legalábbis minden jel erre mutat. Történt ugyanis, hogy a Nintendo új védjegyet jegyeztetett be az eredeti Gamecube-ra, ezúttal viszont nem merchandising céljából, ami okot ad a bizakodásra, hogy a Nintendo elhozza a klasszikus konzolt a jelen generációjának is. Pletyka szintjén a Nintendo 64 is meg lett említve, miszerint a vállalat ezen konzol modernizálásán ügyködik, de ezzel kapcsolatban sem nyilatkoztak.
Nem szabad elfelejteni, hogy az említett két konzol sokkal erősebb hardvert igényel mint a NES, vagy akár a SNES mini változata, bár valószínűleg ezzel tisztában van a Nintendo is. Mi mindkét opciónak örülnénk, hisz mindkettő mérföldkő a videójátékok történelmében, reménykedjünk, hogy a Nintendo lerántja a leplet valamelyik konzolról a közeljövőben.
ronalddo
7 éve, 6 hónapja és 2 heteHa tényleg jön, akkor must buy egyértelműen! 🙂
santonio
7 éve, 6 hónapja és 2 heteOMG OMG OMG!!!!!!!! 😮😮😮😮
muki
7 éve, 6 hónapja és 2 heteAz egyik legszerethetőbb konzol volt, imádtam!
warriorautobot
7 éve, 6 hónapja és 2 heteAnno nekem nagyon tetszett, de nem kaptam. 🙁
Na majd most! 😄
totyak
7 éve, 6 hónapja és 2 heteHogy érted azt, hogy erősebb hardvert igényel? A NES és SNES mini is kvázi egy emulátor, ha jól tudom. Ugyanaz a belső szerintem simán jó egy Gamecube-hoz is. Kvázi mintha egy Raspberry-t építettek volna egy konzol formájú házba.