Június közepén érkezik Magyarországra a Honor 8 Pro

2017. június 08.
4.1841
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Honor nevet eddig főként a korrekt áron érkező középkategóriás készülékekhez társíthattuk, melyek ugyan egy átlagfelhasználó számára simán felvették a versenyt a kétszer olyan drága csúcsmobilokkal, azért más szinten mozogtak.

A vállalat azonban nemrég bejelentette, hogy hozzánk is elhozza az eddigi legerősebb és legjobban felszerelt mobilját, mely tulajdonképpen egy komoly csúcsmobil. A Honor 8 Pro-ról van szó, mely június közepe felé érkezik meg a hazai boltok polcaira, ajánlott ára pedig 189 990 Ft lesz.

Ez az ár bizony már nem baráti, de a tudását tekintve még mindig jóval alálicitálja a mostani kínálatot. Az 5,7 hüvelykes Quad HD kijelzője (2560 x 1440) alatt megbújó 6GB RAM és nyolcmagos Kirin 960-as SoC egy nagyon erős párost alkot, a monokróm és RGB-s 12 megapixeles hátsó páros pedig a szuper képek mellett 4K-s videózásra is alkalmas lesz.
6 hozzászólás

totyak

8 éve, 4 hónapja és 1 napja

rDAVE írta:
Miért fas.ág? Azért akadnak ott jobb játékok szép számmal és konzol portok is. Az irányításhoz meg lehet kapni rácsatolható kontrollert, de más bluetooth kontrollert is hozzá lehet csapni, akár egy PS3-ét is. Plusz megoldható, hogy kiterjeszd számítógépes asztalmódba a telefont, az új Samsungban már alapfunkció, dokk kell csak mellé. Azért ehhez már jól jön az erő és egyre távolabb vagyunk az sms/telefon dologtól.
https://mybroadband.co.za/news/wp-content/uploads/2017/03/Samsung-DeX-1.jpg

Biztos akadnak jobbak, de aki játszani akar, vegyen konzolt, ott mégjobbak vannak. Rácsatolható kontroller, meg a dokkoló meg még plusz pénz. Bár nyilván, aki kiad 190-et, annak ilyen apróságok már nem nyomják a lelkét. Megmondom őszintén, aki nem azért vesz elsősorban telefont, hogy azon telefonáljon, elérhető legyen, az szerintem buta ember. Nem érdekel, ha ezzel megsértek valakit, így gondolom.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 4 hónapja és 1 napja

totyak írta:
190 ezer egy telefonra, amivel telefonálsz, sms-ezel, meg netezel. Ezt egy 50 ezres készülék is tudja. Játékra meg telefont venni 'fasság'. Márpedig a hardver csak azért fejlődik, hogy az egyre szebb és hardverigényesebb játékokat ki tudja elégíteni, meg hogy villogni lehessen, hogy neked ilyened van.
Miért fas.ág? Azért akadnak ott jobb játékok szép számmal és konzol portok is. Az irányításhoz meg lehet kapni rácsatolható kontrollert, de más bluetooth kontrollert is hozzá lehet csapni, akár egy PS3-ét is. Plusz megoldható, hogy kiterjeszd számítógépes asztalmódba a telefont, az új Samsungban már alapfunkció, dokk kell csak mellé. Azért ehhez már jól jön az erő és egyre távolabb vagyunk az sms/telefon dologtól.
https://mybroadband.co.za/news/wp-content/uploads/2017/03/Samsung-DeX-1.jpg

válasz erre

totyak

8 éve, 4 hónapja és 1 napja

190 ezer egy telefonra, amivel telefonálsz, sms-ezel, meg netezel. Ezt egy 50 ezres készülék is tudja. Játékra meg telefont venni 'fasság'. Márpedig a hardver csak azért fejlődik, hogy az egyre szebb és hardverigényesebb játékokat ki tudja elégíteni, meg hogy villogni lehessen, hogy neked ilyened van.

válasz erre

Hentes

8 éve, 4 hónapja és 1 napja

Végülis ezért a hardverért érthető ez az ár, de ez már nem a Honor ligája szerintem.

válasz erre

muki

8 éve, 4 hónapja és 1 napja

Várható volt hogy előbb utóbb megtörténik az áremelés. Viszont ez nagyon drasztikus, 30% minimum. Azért ebben a ligában már a komolyabb nevek is felmerülnek.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 4 hónapja és 1 napja

6 GB RAM?!?!?! Nem sok az egy kicsit?
Nekem a fele van, de annak is kb. csak a felét használja a telefon alapból.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások