Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Pár napja adtunk hírt a Rovio műhelyéből nagyjából egy éve felröppent, elemi erejű játék speciális "ünnepi" kiadásáról. Most pedig itt az újabb infómorzsa mely szerint még a második rész előtt ellátogatnak kis madárkáink a három legnagyobb konzol netes boltjaiba, vagyis kapható lesz XBLA-n, PSN-, valamint WiiWaren keresztül is. Az eddig leginkább telefonon játszott, és ott hatalmas sikernek örvendő madaras játék miatt aggódó, de saját platformjaikhoz hű játékosok imái úgy tűnik ezúttal meghallgatásra találtak.
Az ESRB még augusztusban szemügyre vette a játékot egy esetleges Wii változat besorolása ügyében, a PSP verzión pedig már egy ideje dolgoznak a srácok, de hátra volt még a nagy kérdés, vajon érdemes e ekkora késéssel a három fő platformra kiadni a játékot. A válasz egyértelműen igen, mivel ugyan grafikailag nem fogja kihasználni a gépek erejét – minthogy eredetileg csupán a telefonokat célozták meg vele -, de a hihetetlen népszerűség természetesen portolás után kiált. Sajnos a megjelenési dátumról egyelőre nem árultak el semmit, csupán hogy a második rész előtt még elkészülnek vele.
dorcika
15 éve, 2 hónapja és 6 napjaMég szerencse, h népszerű… Persze késik ez is. Nem mintha ismerném ezt…
skyman
15 éve, 2 hónapja és 5 napjaHát ez valóban hatalmas játék😄😄
Nekem mindegy mikor csak jöjjön:d