Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Switch Lite bejelentése alig a napokban történt meg, azonban a Nintendo nem parancsol megálljt a tempó diktálásában, lévén máris itt a következő újdonságuk, igaz, azért ez akkorát nem szól, mint a "mini" variáns. Lényegében az eredeti Nintendo Switch modellből adnak ki egy hangyányit feltupírozott kiadványt, ami mindössze egy aspektusból tér el: jobb az üzemidő. A Nintendo szerint a frissített modell 9 órát bír egy töltéssel, míg az eredeti gép 6,5 órával dolgozik átlagban.
Reprezentatív példaként a The Legend of Zelda: Breath of the Wildot hozták fel, ami az új masinán 5,5 órán keresztül nyúzható handheld állapotban, míg az eredeti Switch 3 óráig bírta. És itt jön a hab a tortán: árban teljesen meg fog egyezni a mostani példányok áraival.
Első körben a japánok kapják kézhez a fejlesztett modellt, aztán augusztustól már Amerikában is piacra kerül, míg Európába szeptemberben jut el.
c64fun
6 éve, 6 hónapja és 2 napjaMagyarul kihoznak egy olyan modellt ami ugyanolyan sokat nyújtó mint a régi, csak ugyanolyan jó lett az aksiideje mint az Switch Lite-nak. Akkor miért kellett a Switch Lite? 😮
xelosz
6 éve, 6 hónapja és 2 napjamert olcsóbb.
valakinek ez is elég több indok nem kell 😄
direktor
6 éve, 6 hónapja és 2 napja„És itt jön a hab a tortán: árban teljesen meg fog egyezni a mostani példányok áraival.”
Bebaszna ha árat emelnének csak azért mert erősebb lett az aksi! xdxdxdxdxdxd
totyak
6 éve, 6 hónapja és 1 napjaA Lite modellből simán ki lehetne hozni ugyanazt, mint ez eredetiből, ha kijelzőre lehetne kötni. Egyetlen hdmi dugó kellene a konzolra, filléres tétel, de nyilván nem kerül rá, akkor már túl jó lenne. Az, hogy a kontroller nem leszedhető róla, na bumm, senkit nem zavarna. Az, hogy nem egy dokkoló tölti és viszi át a képet TV-re, na bumm, senkit nem zavarna. Kompenzál a csökkentett ár.
warriorautobot
6 éve, 6 hónapja és 19 órájaSikerült ebbe egy nagyobb akksi, az jó és szerencse hogy ezért nem kérnek felárat!