Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az indiai The Economic Times értesülései szerint könnyen meglehet, hogy a hatalmas ország elutasítja a Microsoft közeledését, nem érdeklődik a Windows kódja iránt, márpedig ez kormányszinten egyértelműen az operációs rendszer jövőbeni használatáról való lemondást jelentené. A lap információi szerint India kormánya nem látja számára jövedelmezőnek a Microsoft kormányzati-biztonsági programját, melynek keretén belül szabad betekintést nyerhetnének a Windows rendszerek forráskódjaiba.
Így meggyőződhetnének a szoftverek biztonsági szintjéről, és esetleg közös erővel fejleszthetnék azt. A nagy, tőkeerős vásárlók meggyőzésére indított program sikere egyelőre kétséges, hiszen bár Kína megkezdi a kódok átnézését, korábban saját rendszer fejlesztése mellett döntött, Dél-Korea pedig éppen tegnap jelentette be, hogy kormányhivatalai megkezdik a Windows lecserélését szabad forráskódú szoftverekre.
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 1 heteSZegény windows😄
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteAki nem játszik az úgyis linuxot választja.
dorcika
14 éve, 3 hete és 4 napjaCímből én is Linuxra tippeltem először. 🙂
braddock
13 éve, 11 hónapja és 1 heteCsak ha ért hozzá és van esze!
doublew
13 éve, 2 hónapja és 3 heteOoo a francba😄 Miért döntöttek így?😄
marduk
12 éve, 5 hónapja és 2 heteGondolom nem is játék céljára akarják a gépet használni. 🙂
rdave
12 éve, 5 hónapja és 2 heteNagyon helyes! Sokkal több értelme van azt használni. Ha csak nem játszanának… 😄
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteIndi azért mindig is egy külön világ volt 🙂
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 heteNekem is már kéne váltani windows-ról… csak még játszok 😄
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 hetewin leg kezenfekvőbb meoldas , jatekok miatt is…
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 heteTalán… de még az is lehet ,hogy linux alól futtatott windows is jobban megéri 😄
ravor
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaNem mindenki szereti a Windows-t 😄 India úgylátszik még annyira sem, mint mások😛
couretto
11 éve, 12 hónapja és 3 napjaNem rossz a windows de van nála jobb is néha
bottini
10 éve, 10 hónapja és 2 heteNéha nem olyan jó ez a windows
becsehely
10 éve, 10 hónapja és 1 heteTalán Linuxon nagyobb biztonságban tudhatják a kormány bizalmasabb adatait. Szegény NSA törheti fel külön őket. 😄
sutiszorny19
10 éve, 10 hónapja és 6 napjaIndia macOSx-et választ
kockaaa
10 éve, 10 hónapja és 3 napjajobban is járna az osxel.
északkorea főnöke csinált(atott) egy egyedi rendszert,ami full osx alap, csak pár dolog át van írva XD
colecollins
9 éve, 11 hónapja és 2 heteJól is tették!