Horrorjáték fejlesztésébe fogott Shinji Mikami

2012. április 25.
1.5631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Tango Gameworks kötelékében szólgáló Shinji Mikami egy vadonatúj túlélőhorror fejlesztésébe fogott az elmúlt hónapokban, tudtuk meg egyenesen a Famitsu magazin legfrissebb lapszámából, ahonnan kiderült, hogy a projekt a Zwei kódnevet viseli és legkorábban 2013-ban jelenhet meg.
 

A játék a 2010-ben megalapított japán stúdió első hivatalosan is készülő alkotása, amelyet ráadásul a Bethesdával kooperációban készítenek, hiszen a csapat összehozásában nagy szerepet vállalt akkoriban a ZeniMax.

Akinek esetleg nem mondana semmit Shinji Mikami neve, annak gyorsan eláruljuk, hogy ő nem más, mint a legendás Resident Evil megalkotója és direktora, magyarán bármi is formálódjon a kezei között, amennyiben az a túlélő horror kategóriáját erősíti, akkor egy fikarcnyi kétségünk sincs afelől, hogy az rossz lenne.

A Zwei kódnevű projekt természetesen egyelőre még a fejlesztés korai fázisában van, így róla többet még nem tudunk, de tűkön ülve várjuk az E3-at, ahol talán csurranhat-cseppenhet valami információ vagy látnivaló róla.
3 hozzászólás

Braddock

14 éve, 3 hónapja és 17 napja

Valóban rosszat még nem láttam tőle így kíváncsian várom hogy mit hoz majd össze a népnek!

válasz erre

Cpt_Nihil

14 éve, 3 hónapja és 18 napja

Vendég írta:
Nagyon jól hangzik.mosolygó smiley Japánok amúgy is legjobbak a horrorban.
Ezzel vitába szállnék, de tény, hogy nagyon érti a dolgát a fószer mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 18 napja

Nagyon jól hangzik.mosolygó smiley Japánok amúgy is legjobbak a horrorban.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások