Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A World at War óta minden Treyarch-fejlesztette Call of Duty-ban megtalálható a széria már-már védjegyének számító zombis mókája, és természetesen a Black Ops 4-ből sem maradhat ki. Heteken belül megtudhatunk többet az új felvonás kapcsán a Zombies mód részleteiről, ugyanis a San Diego Comic Con első napján saját panelt kap az említett játékmód, mely július 19-én lesz megtartva, este 11 óra körül.
A mostani Zombies rendezője, Jason Blundell, és az egyik író, Craig Houston lesz jelen az eseményen. Természetesen megünneplik a játékmód tizedik évfordulóját, kérdezz-felelekre is számíthatnak a jelenlévők, illetve természetesen új kontentet is mutatnak a közönségnek, no meg izgalmas bejelentésekkel készülnek az urak a rajongóknak.
muki
7 éve, 6 hónapja és 1 heteSok újdonságot nem hiszem hogy tudnának mondani róla… 😄
direktor
7 éve, 6 hónapja és 1 heteMajd megírjátok, én meg elolvasom, biztos nem nézem meg élőben.
golem
7 éve, 6 hónapja és 1 heteEl nem tudom képzelni, miről tudnak majd beszélni.