Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tárt karokkal fogadjuk azokat a battle royale játékokat, melyek nem csak próbálják lemásolni az éppen menő trendeket, hanem igyekeznek valami egyedit vinni a műfajba, a Techland csapata például ezzel próbálkozik a Dying Light esetében. Már egy ideje tudjuk, hogy jön a Dying Light: Bad Blood, ahol 12 fő fog összecsapni, miközben a zombihorda megkeseríti az életünket, és már nem is kell olyan sokat várni, hogy kipróbálhassuk, ugyanis szeptemberben már early access állapotban elérhető lesz Steamen a cucc.
Húsz dollárt fog kóstálni a dolog, már amennyiben nem bírod ki még utána egy darabig, hiszen miután elhagyja a Bad Blood a korai hozzáférésű státuszát és hivatalosan is megjelenik, teljesen bérmentve elérhető lesz mindenki számára.
A játék hivatalos weboldalán fel tudtok iratkozni a tesztkörökre, melyből kettő lesz, az első augusztus 25-26-án, mikor is a jelentkezők közül néhány szerencsés illetőt kiválasztanak, majd szeptember első két napján minden feliratkozó kipróbálhatja a mókát.
mordorer
7 éve, 5 hónapja és 19 órájaKíváncsian várom, főleg arra leszek kíváncsi, hogy miben lesz más valójában.
muki
7 éve, 5 hónapja és 19 órájaAlig várom! 🙂
warriorautobot
7 éve, 5 hónapja és 3 órájaAkkor ideje lesz újra elővenni a játékot.
Lehet itt tetszeni fog a BR mód. 🙂