Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az online játékvásárlás kapcsán a legtöbben a Valve által birtokolt Steam szolgáltatásra vagy esetleg néhány fejlesztőcég saját megoldására gondolnak, hamarosan azonban egy újabb befolyásos szereplő érkezhet a piacra. Tavasztól ugyanis az Amazon által tulajdonolt Twitch-en keresztül is vehetünk majd játékot. Ez egy igen nagy lépés az egyszerű stream szolgáltatásból kiinduló platform részéről, de belegondolva egészen logikus.
A nézőknek ugyanis vélhetően tetszik az adott alkotás, hiszen nem hiába nézik, ahogy más játszik vele. Akkor pedig miért ne vennék meg és támogatnák ezzel is a kedvencüket, hiszen ha az ő ösztökélésére veszi meg valaki, akkor az adott streamer bizony részesedést kap majd az árból.
A fejlesztők 70 százalékot kapnak, a Twitch 25-öt tart meg magának, a streamereknek pedig 5 százalék jut. A vállalat azt ígéri, hogy az indie címektől kezdve az AAA listás játékok is elérhetőek lesznek.
hentes
8 éve, 10 hónapja és 3 heteMár facebookon is lehet. 🙂 Mindenki mindent árul már lassan. 😄
warriorautobot
8 éve, 10 hónapja és 3 heteHm… érdekes, de nem hiszem hogy ez olyan nagyon életképes.
vape
8 éve, 10 hónapja és 3 heteHát ennek nem sok értelmét látom. A Steam úgysem hagyja annyiban… 🙂
totyak
8 éve, 10 hónapja és 3 heteHa sokkal jobb árak lennének, talán életképes ötlet lenne, de nyilván ugyanannyiért adják majd, mint a többi szolgáltató. Akkor meg már nem tömöm a zsebét egy streamernek sem, menjenek dolgozni 😄