Ha ez nem lenne elég, a bírósági dokumentumok között volt egy pont, melyben kifejtik, hogy Callender korábban még kölcsönt is kért a Gearboxtól, majd megsemmisítette ennek a megállapodásnak a bizonyítékait.

Ezt követően még decemberben az ügyvéd úr is perelt, mégpedig azzal a váddal, hogy a Gearbox CEO-ja, Randy Pitchford 12 millió dolláros bónuszt tett titokban zsebre, amit a Take-Two-tól kapott előlegként a Borderlands-ből származó profit miatt, ez az összeg pedig Pitchford személyes számlájára ment, és nem a Borderlands-játékok fejlesztésére. Emellett egyéb más szerződések megsértésére hivatkozva is perelt Callender.

Fontos eleme még a bírósági dokumentumoknak az az eset, amikor Pitchford véletlenül otthagyott egy pendrive-ot egy étteremben, ami miatt Callender azért perelt, mert állítása szerint gyermekpornográfia volt azon az adattárolón, ami csak azért érdekes, mert Callender már azután perelt ezért, hogy Pitchford egy podcast során még decemberben elmondta, hogy valóban voltak felnőttfilmek azon a pendrive-on, de csak és kizárólag 18 éves lányok szerepeltek bennük.

Pitchford a mai nap során tweetelt egyet, hogy ezek a vádak teljes mértékben alaptalanok, illetve a Kotakunak is tettek egy közleményt, melyben tovább hangsúlyozza a Gearbox, hogy Callender nemes egyszerűséggel hazudik az ügy kapcsán, a szóban forgó CEO-t pedig mélységesen elszomorítja, hogy apukaként ilyesmivel akarják megvádolni, mint a gyermekpornográfia.