Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az idei nyár legnagyobb videojátékos kiállítása ugyan júniusban már lezajlott a tengerentúlon, de a legnagyobb európai összejövetel, avagy a kölni gamescom még hátra van. Az augusztusra tervezett expó rohamosan közelít felénk, amit a szervezők maguk is tudnak, ennek köszönhetően a mai napra virradóra előhozakodtak egy az eseményt reklámozó mozgóképpel, amelynek keretein belül a korábbi években rögzített felvételek mellett néhány játékból vett bejátszással szeretnék meghozni a kedvünket a nagy eseményhez.
A milliónyi bevágás között számtalan érdekességet és nagy projektet is találhatunk, legnagyobb meglepetésünkre pedig – egészen pontosan 1 perc 50 másodperc után – a Rockstar által készített GTA V is feltűnik néhány másodperc erejéig, ami annyit jelent, hogy bizony a rocksztárok is ott lesznek Kölnben, méghozzá azért, hogy a legújabb Grand Theft Auto epizódot prezentálják.
Ha kíváncsi vagy a gamescom 2012 promóciós trailerére, illetve arra, hogy mennyi érdekesség vár majd ránk az expó ideje alatt – amit kisfilmbe:
marco
13 éve, 6 hónapja és 2 heteFene, azt hittem új jelenet lesz.🙂 Nah mindegy, a lényeg, hogy kilátogatnak a bulira!🙂
rdave
13 éve, 6 hónapja és 2 heteHú, de várom már eme GTA részt. 🙂 Remélem hamarosan lesz valami érdekes videó vele kapcsolatban.
marco
13 éve, 6 hónapja és 2 heteÉn is, mint a messiást…😄 Állandóan piszkálom kérdésekkel a forgalmazót, de a Rockstar sosem ad ki titkokat, így sajnos nem sokat tudok meg róla soha, konkrétan semmit.🙂
Pedig az egyetlen olyan játék, ami évekig(!!!) képes lekötni. Hónapról hónapra mindig előkerül napokra és játszok vele. Egyszerűen képtelen vagyok megunni.🙂
rdave
13 éve, 6 hónapja és 2 heteEgyszer csak megunják és mondanak valamit. 😄 Én ezt a GTA részt jobban várom, mint anno a IV-et. Mondjuk azt nem vártam, inkább csak figyelemmel kísértem. 🙂 Egyelőre nem is sokat játszottam vele, csak városban kalandoztam, de tervezem megvenni és végigjátszani még mielőtt jönne az V. Egyébként tényleg olyanok ezek a GTA-k, hogy időnként muszáj elővenni őket. 🙂
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteDetto🙂
braddock
13 éve, 6 hónapja és 2 heteÉn is nagy GTA mániás vagyok és remélem nagyon hogy idén már tudok vele játszani!
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteJó lenne…🙂
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 heteÉnis gta manias vagyok remélem hogy ebben az evben meg kiadjak a gta 5 !!!
Biztos jjo lehetelesz ha még csinálnak hozzá használati utasitást.
😄
Én szerintem pedig a a gta 5 jobb jaték mint a max payne 3 mert sokkal elethübb.Amugy nem lenne aki vené hamarab letöltnék a netröl.És a gta 5 hamarab megvenék több lenne a keresetje a rockstar gamesnek .A GTA 5 Szlovákiában megrendelhetö .
Amugy én csak ? tudom hogy mennyibe kerul és 58 ? kerul x-boxra meg playsttionra még nem adták ki pc-re.Enyit akkartam mondani bocs a helyesirásért ha nemjo!