Fontos eszköz lesz az erőszak a The Last of Us Part 2 narratívájában

2018. július 13.
1.7681
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az eddig kijött anyagok a The Last Of Us Part 2-ből egyértelművé tették, hogy a játék szörnyen erőszakos lesz, Neil Druckmann, a játék rendezője kifejtette, hogy miért is van szükségük erre az eszközre.

Míg egy Doom esetében motiválja a játékost a minél gusztustalanabb, gyomorforgató tettek összehozása, addig a Naughty Dog következő fejlesztésében ez pont, hogy a fordítottjaként fog működni, ugyanis a játékos nem egyszer meg fog torpanni a játékban alkalmazott erőszakot szemlélve.

Druckmann elmondása alapján, próbálják a lehető legjobban lerántani a brutalitást a realitás talajára, ezzel pedig minél kényelmetlenebb helyzetbe hozva a játékost. Így szeretnék elérni, hogy tetteink ne csak a virtuális térben hassanak ki karaktereinkre, hanem mi magunk is átérezzük tetteink súlyát.
The Last Of Us Part 2-ből egyértelművé tették, hogy a játék szörnyen erőszakos lesz, Neil Druckmann, a játék rendezője kifejtette, hogy miért is van szükségük erre az eszközre.'>
4 hozzászólás

WarriorAutobot

6 éve, 3 hónapja és 6 napja

Úgy érzem akkor itt Mortal Kombat féle brutális csonkítások lesznek?
Ott is volt nem egy kivégzés vagy x-ray amit már nehezen bírtam. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

6 éve, 3 hónapja és 6 napja

Ez érdekesen hangzik. Le kell majd tépni a fejeket? röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

6 éve, 3 hónapja és 7 napja

Egy ilyen játéktól el is várom...

válasz erre

Tommy

6 éve, 3 hónapja és 7 napja

Mindenkit kinyírok a p*csába. röhögő smiley

válasz erre
The Last Of Us Part 2
17.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja