Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár ma már megkaptuk jól megérdemelt moziadagunkat a Warcraft film hivatalos trailerének köszönhetően, nem mehetünk el egy másik filmes hír mellett sem, miszerint hamarosan Call of Duty mozifilmek érkeznek. A bejelentés a gőzerővel zajló BlizzCon-on hangzott el, ahol az Activision Blizzard Studios megalakítását jelentették be az illetékesek, majd tetézve az örömhírt, azonnal meg is szellőztették első alkotásukat, a jelenleg még munkacímmel sem rendelkező, 2018-ban, vagy 2019-ben debütáló CoD filmet.
Az újonnan alapított filmstúdió a Call of Duty mérhetetlenül nagy univerzumára építve valószínűleg rengeteg filmet fog gyártani, aminek mi csak örülni tudunk, főleg azért mert a jogokat nem adták el, hanem maga az anyacég bábáskodik a munkálatok felett.
A stúdió ezen kívül még a Skylanders sorozatra épülő tv-szériát tervez készíteni, amiről bővebb információ még nem szivárgott ki, néhány szereplő hangját kölcsönző színészen kívül.
petrovicsz
10 éve, 2 hónapja és 1 heteEz jóóóóó lesz! 🙂 A játékokat már „kicsit” unom, de filmalapnak nagyon jók!
paint
10 éve, 2 hónapja és 1 heteNa ezekre kíváncsi leszek….
tommy
10 éve, 2 hónapja és 1 heteEeeeeez jól hangzik! 🙂 Remélhetőleg így hogy ők maguk csinálják, nem lesz elrontva!
muki
10 éve, 2 hónapja és 1 heteNagyszerű hír. Kíváncsian várom!
vape
10 éve, 2 hónapja és 1 heteCsak ne a világháborúsok alapján legyen hanem mondjuk a MW alapján, akkor király lesz!
kpal
10 éve, 2 hónapja és 1 heteValami monumentális film legyen.
imperator
10 éve, 2 hónapja és 1 heteCoD film röviden: másfél óra agyatlan akció, meg egy ismert színész valamilyen szerepben. Nem lesz rossz azért, ha mondjuk olyan lesz mint a Sólyom végveszélyben.
petrovicsz
10 éve, 2 hónapja és 1 hete+1 😄 😄 😄
totyak
10 éve, 2 hónapja és 1 heteA játékokat sem tudják rendesen megcsinálni, akkor mit próbálkoznak a filmmel? Pont most olvasgattam, hogy i7, 16Gb ram, meg valami 4Gb-os VGA kevés ennek a szärtömegnek, hogy normálisan fusson. Meg láttam összehasonlító videót 360-ról és One-ról. A One sem volt szép, de a 360, egyenesen szörnyű.
rdave
10 éve, 2 hónapja és 1 heteÉn csak akkor nézem meg, ha FPS nézetben forgatják le.