Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokan reménykedtek benne, hogy idén tavasszal már megjelenhet az új Forza, azonban a Turn 10 csapata most elárulta, hogy nem véletlenül kell olyan sokat várni a játékra, amire várhatóan még mindig hosszú hónapokat várni kell. Minderről Chris Esaki beszélt egy interjúban, aki kiemelte, hogy a Forza 7-nél például a precíz szimuláláshoz az autó kerekeinek érintkezését egyetlen ponton érzékelte a játék, és azt másodpercenként 60-szor ellenőrizte, ezzel szemben az új Forza esetében nyolc pontos érintkezésről beszélhetünk, amit másodpercenként 360 alkalommal ellenőriz a játék.
Ez Chris szerint 48-szoros előrelépés, ami természetesen rengeteg munkával és teszteléssel jár, így kizárólag ennek köszönhető, hogy az új Forzára ilyen sokat kell várniuk a rajongóknak, hiszen egy minden eddiginél precízebb szimuláció kidolgozása a cél.
patrik94
2 éve, 9 hónapja és 2 heteAhha, szóval fejlesztik. Oké. 😄
petrovicsz
2 éve, 9 hónapja és 2 heteNem kell a szöveg, be vannak szarva a Gran Turismo miatt. 😄
vape
2 éve, 9 hónapja és 2 heteJó duma. xD