Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elképesztő dolgot tett a SemiAccurate néven ismert hírportál, akik néhány nappal ezelőtt megszellőztették, hogy belsős forrásokból hozzáfértek néhány újabb érdekes részlethez a PlayStation 5 kapcsán, azonban az információt nem adják ingyen. Összesen ugyanis 1000 dollárt kértek azért, hogy megosszák ezeket az emberekkel, és mivel a Resetera fórumán rögtön megindult a mozgolódás, a tagok összedobták ezt az összeget, így kiderült pár újabb részlet, melyek azért nem lettek túl eget rengetőek.
Ezekből a kétes forrású „hírekből” megtudtuk például, hogy a PlayStation 5 egy AMD Navi architektúrás grafikus processzorra épül majd fel, központi CPU-ja pedig Zen technológián alapul – tehát erős egy dög lesz -, a legnagyobb érdekesség azonban az, hogy a VR-támogatást a Sony gyárilag beépíti már a konzolba, vagyis a PlayStation VR-ral a következő generációra is terveznek.
Az összefoglalóból megtudtuk, hogy több fejlesztőcsapatnál is megtalálható már a PS5 devkitje, tehát több helyen megindulhatott a fejlesztés, a megjelenés pedig ebből kifolyólag akár még az idén bekövetkezhetne, amit mi egy kicsit korainak tartunk. Épp ezért kéretik is pletykaként kezelni még a fenti „információkat”.
vape
8 éve, 2 hónapja és 6 napjaMilyen trükkös lehúzás! 😄
rdave
8 éve, 2 hónapja és 6 napjaMaradjon is az AMD, legyen PS4 kompatibilitás! Viszont kétlem (és hibának tartanám), hogy idén lenne konzol, majd jövőre.
hellblade
8 éve, 2 hónapja és 6 napjaA vr nem érdekel,azt meg eddig is tudtuk hogy erősebb lesz,meg hogy azért tolják ki a ps4 es címek kiadását mert már ps5re fejlesztenek.Az biztos ez az infó 100 forintot nem ért! 😄
warriorautobot
8 éve, 2 hónapja és 6 napjaJól lehúzták a fórumozókat!
Majd kiderül minden akkor amikor kell, de ha nekik ez kell akkor így jártak! 😄
Én még el vagyok a PS4-el, plusz még simán van pár játékom PS3-ra is úgyhogy le vagyok rendesen maradva mint a borravaló.
rdave
8 éve, 2 hónapja és 6 napjaHa hülyeségre költenek, akkor nem lehúzás akármit is kapnak. 😄
muki
8 éve, 2 hónapja és 6 napjaMekkora patkány az ilyen „szivárogtató” baszki.
hellblade
8 éve, 2 hónapja és 5 napjaLegközelebb biztosan kiszivárog hogy lesz rá Tekken,vagy Mortal.. 😄
totyak
8 éve, 2 hónapja és 2 napjaNekem korainak tűnne még új PS konzol. 1, de inkább 2 évet szerintem kihúz a 4.