Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha még nem tettétek volna, úgy javaslom, minél előbb másszatok fel az Xbox LIVE-ra, mert jókora meglepetésben lehet részetek. A különös MS pont-zápor nem égből pottyant mese: temérdek gamer konstatálta döbbenettel vegyes boldogsággal, hogy a Microsoft valamilyen ismeretlen oknál fogva felszaporította kissé jelenlegi pontjaik számát - ugyanakkor sokaktól már meg is vonták e kiváltságot, mert jó ideig nem használták ki a páratlan lehetőséget. Az élelmesebbek már nem olvassák ezeket a sorokat, hisz már csupán egy hátrahagyott kondenzcsík köti össze őket a számítógép monitorjával.
Többen is meglepetten tapasztalták, hogy Microsoft pontjaik állománya kedvező változásokon mentek keresztül, hozzávetőlegesen olyanon, mint a nyulak tavasszal. Eddigi információink szerint a jelenség elsősorban azokat érinti, akik részei az Xbox Rewards programnak; a szerencsések pontjai pedig duplázódtak, triplázódtak.
Hogy egyfajta gliccsről, avagy (a Microsofttól oly idegen) jótékonysági akcióról van-e szó, egyelőre nem tudjuk. Mindenesetre érdemes lecsekkolni Xbox LIVE fiókunkat – ki tudja?
Te kaptál plusz pontokat?
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteNem kaptam.🙁
braddock
14 éve, 5 hónapja és 1 heteHát jön a karácsony és ez az ajándék!😄
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteNekem se jött semmi🙁
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteBár úgy lenne!😄😄😄 M$ nem az az osztogatós fajta. Biztos hogy valami rendszerhiba…
totyak
14 éve, 5 hónapja és 1 hetePedig semmi ünnep nincs.