Éppen a kínai hatóságok akadályozhatják a Tencent működését?

2022. október 24.
31.4141
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Meglepő jelentéssel szolgált a Bloomberg magazin a kínai Tencentről, akikről a közelmúltban egymás után érkeztek a hírek, miszerint világszerte óriási terjeszkedésbe kezdtek, és mindenkit megpróbálnak bekebelezni.

Csakhogy a lap úgy tudja, most éppen a kínai hatóságok próbálják megakadályozni a vállalat működését és további terjeszkedését, hiszen az ottani cenzúrát minden évben próbára tette a csapat, de azért sikerült minden esztendőben több száz játékot áttolniuk a szűrőn, így tavaly például több mint 750-et.

Idén azonban szigorodtak a szabályok, hiszen a Tencentnek mindössze 172 játékot sikerült engedélyeztetniük, ami komoly probléma, még a részvényeik is megérezték a helyzetet, hiszen azok ötéves mélypontra estek vissza. Ettől nyilván még nem kell temetni a vállalatot, de rögtön érthetővé vált, hogy miért akarnak ennyire kötődni a nyugati világhoz...
3 hozzászólás

Ronalddo

2 éve, 9 hónapja és 20 napja

Érdekes belharcnak tűnik ez...

válasz erre

VaPe

2 éve, 9 hónapja és 20 napja

Érdekes helyzet ez nagyon. Amúgy hihetetlen, hogy gyakorlatilag az összes létező játékfeljesztéshez kötődő cégben van részesedésük röhögő smiley szóval anyagilag elég stabilan állnak azért ők.

válasz erre

Patrik94

2 éve, 9 hónapja és 20 napja

Ez azért elég nagy balgaság lenne. meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások