Nyilván mindenki egy vadonatúj Tomb Raider játékot szeretne látni a stúdió nevével fémjelezve, ami nem is lenne egy rossz ötlet, de néhány frissen kiszivárgott koncepciós rajz alapján úgy tűnik, hogy valami egészen máson munkálkodik a gárda. A befutott matériák alapján – amelyek rögtön két művész keze nyomát viselik magukon – ugyanis egy rendkívül sötét, depresszív, már-már poszt-apokaliptikus videojáték körvonalai rajzolódnak ki előttünk. Nem is járunk messze az igazságtól, az egyik képcsokor mellett ugyanis helyet kapott egy meghatározás, miszerint a képek egy be nem jelentett, a Crystal Dynamics stúdiójában készülő, hátsónézetes, nyitott világú túlélő horror játékhoz készültek. Ha kíváncsi vagy a művekre, akkor IDE és IDE kattintva magad is leellenőrizheted őket. Mi azonnali bejelentést követelünk.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Crystal Dynamics brigádja meglepően csendessé vált manapság, pedig a 2008-ban megjelent Tomb Raider: Underworld egyáltalán nem volt egy rossz játék, így semmi okuk nem lenne a lapításra. Egyedüli indokként azt tudnánk elfogadni a nagy hírzárlat okán, hogy a srácok valamin keményen dolgoznak, ezzel kapcsolatban pedig tavaly júniusban kaptunk is megerősítéseket, amikor kiderült, hogy a srácok egy AAA kategóriás címen serénykednek hangyaszorgalommal, ám, hogy pontosan min, az továbbra is kérdéses.
skyman
15 éve, 6 hónapja és 3 heteHuu ez nagyon betyáros. Aztán meg majd kiderül, hogy valóban az e aminek mondják.
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 3 heteAzért jó lett volna tőlük megint egy Tomb Raider… Erre az újdonságra kíváncsi vagyok… 🙂
braddock
13 éve, 11 hónapja és 2 heteNagyon királyak a képek!Lehet már tudni hogy ez mi?