Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Masayoshi Yokoyama, a Yakuza 7 producere elmondta a japán Famitsu magazinnak, hogy bizony mindenki kipróbálhatja idő előtt a széria fősztorijának hetedik iterációját, merthogy egy játszható demóval örvendeztetik meg a publikumot. A demó egyes játékmechanikái jóval fejlettebbek lesznek, mint mondjuk amit nemrégiben a Tokyo Game Show 2019-en mutogattak, hiszen sokkal inkább fog hajazni egyes elemeiben a kész produktumra, mint bármely korábbi állapotára, ebből fakadóan például egy meglehetősen kiforrott harcrendszerre kell számítani.
Mivel az alkotás 2020. január 16-án teszi tiszteletét japánban, így vélhetően az elkövetkezendő hetekben robog be a demó, ellenben arról nincs infó, hogy nekünk is csurran-cseppen-e majd a próbaverzióból, hiszen alapvetően a játék is csak majd valamikor 2020-ban jut el hozzánk.
muki
6 éve, 2 hónapja és 2 heteNem lesz az rossz.
mordorer
6 éve, 2 hónapja és 2 heteJó hogy jönnek vissza a demók, régen nagyon szerettem hogy volt mindenhez.
vidoros
6 éve, 2 hónapja és 2 heteAz jó, legalább ki tudjuk próbálni! 🙂
petrovicsz
6 éve, 2 hónapja és 2 heteÉljen!