Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Noha eddig is tudtuk, hogy Cliff Bleszinski, avagy a Gears of War megálmodója a háttérben nem tud nyugodtan megülni a hátsó felén, emberünk azonban nemrégiben hivatalosan is megerősítette visszatérését a játékiparba. Bleszinski minderről a Twitteren számolt be, ahol kiemelte, hogy az elkövetkezendő hét nap során minden fontos részletet megtudhatunk majd ezzel kapcsolatban, ha gyakran visszalátogatunk a közösségi portálra.
Mint ismert, Cliff Bleszinski egy ideje már töri a fejét egy új projekten, amiről eddig még csak érdekes koncepciós rajzokat láthattunk, de a fentiek értelmében egy héten belül mindent megtudhatunk róla.
kpal
11 éve, 6 hónapja és 2 heteCliff Bleszinski azóta nem szimpi mikor kijelentette GOW többet Pc-n nem lesz 😕🙁
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 2 heteBiztos elfogyott a zs? a lengyel zsid?n?l.
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 2 heteEnnek én örülök, jó arc, jó cuccokat csinált.
totyak
11 éve, 6 hónapja és 2 heteNem egy eget rengető bejelentés. Visszatér, rendben, de nélküle is simán el lennénk látva igazán jó játékokkal. Telített a piac, pár ember kiesése semmit nem jelent, mindenki pótolható.
kakas201
11 éve, 6 hónapja és 2 heteHa lesz olyan jó, mint a Gears of War, akkor jöhet bármi 😄