Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Komolyan bíztunk benne, hogy ha valakinek, akkor a Google-nek elegendő erőforrása lesz arra, hogy sikerre vigyen egy felhőalapú játékplatformot, így sokan szavaztak bizalmat a Stadiának, azonban kár volt. A keresőóriás ugyanis bejelentette, hogy hiába próbálkoztak vele több éven keresztül, a Stadia platformmal nem jutottak egyről a kettőre, így hiába hoztak magas minőségű szolgáltatást, nem hozta azt az áttörést, ami elvárható lett volna a piacon, ezért úgy határoztak, hogy inkább leállítják az egészet.
Minderre 2023. január 18-án kerül majd sor, tehát addig lehet még élvezni, és aki eddig aktívan vásárolgatott, az várhatóan visszakapja a pénzét, hiszen a zárás után nem tud hozzáférni a játékaihoz, ám erről később még küldenek tájékoztatást a készítők.
patrik94
3 éve, 3 hónapja és 3 heteCsoda hogy eddig működött.
vape
3 éve, 3 hónapja és 3 heteRIP.
muki
3 éve, 3 hónapja és 3 heteMár nagyon várható volt..
petrovicsz
3 éve, 3 hónapja és 2 heteNagy siker volt, béke poraira.
mobydick
3 éve, 3 hónapja és 2 heteJobban kellett volna ezt menedzselni.
tommy
3 éve, 3 hónapja és 2 heteEz nagyon kemény, hogy beleállt a földbe! 😮
fighterlaci
3 éve, 3 hónapja és 2 heteHosszú életű volt nagyon. 😄