Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Toshiba a mai nap folyamán bejelentette, hogy ezúttal egy friss fejlesztésű PC-s kiegészítővel bővítette ki termékkínálatát. A szóban forgó újdonság a boltok polcaira Toshiba dynadock V3.0 típusjelzéssel fog megérkezni, feladatkörét tekintve pedig nem másra hivatott, minthogy a hozzákapcsolt számítógépeket extra csatlakozási lehetőségekkel ruházza fel. A Toshiba most bemutatkozó dokkolója a PC-k nagy sebességű USB 3.0 portjához lett tervezve, de természetesen visszafelé kompatibilis a korábbi USB 2.0 konnektorokkal is.
A Toshiba dynadock V3.0 használatával nem kevesebb mint hat darab további USB csatlakozó fogható munkára, amik közül két darab már az 5 Gb/s-os adatátviteli sebességet garantáló USB 3.0. A 157 X 106 X 58 milliméteres külsővel született újdonság felhozatalában ezek mellett még szerepel egy beépített videokártya is, amihez egy HDMI kimenetet társítottak a mérnökök, így akár további HD kijelző is munkára fogható, de persze a dokkoló segítségével az 5.1 csatornás, valamint a sztereó audiorendszerek csatlakoztatása is támogatott. A Toshiba dynadock V3.0 a tervek szerint 2013 első negyedévében fog felbukkanni az európai üzletek kínálatában, viszont az áráról egyelőre nem érkezett információ.
csirkee
12 éve, 9 hónapja és 3 heteJó kis kütyünek tűnik
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteNem sok értelme van de 50 dollárt megadnék érte..