Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már javában fejlesztés alatt áll a Sony Cambridge Studio berkein belül a PlayStation 3 PlayTV hardverének következő generációja, jelentette be mindezt Mark Green, a csapat producere, egy a Spong magazinnak adott interjú keretein belül. A szimplán PlayTV 2 névre keresztelt masina egy az elődjéhez képest minden tekintetben fejlesztett és kibővített gépezet lesz, amelyről bővebb információkat természetesen egyelőre nem közölt a szószóló, ellenben csapatának további terveiről már elhintett némi infómorzsát.
Így megtudtuk, hogy a PlayTV mellett a brigád hegeszti a LittleBigPlanet 2 letölthető tartalmait, illetve egy a Sony Move pálcájához érkező projekten is munkálkodnak a háttérben, amely a beszédes nevű TV Superstars lesz. A Studio Cambridge tehát biztosan nem fog unatkozni az elkövetkezendő hónapokban, és csak remélni tudjuk, hogy hamarosan bővebben is megismerkedhetünk a PlayTV 2-vel. Az E3-on erre kevés esélyt látunk, köszönhetően a hardver európai vonatkozásának, viszont az idei gamescom-on bármi megtörténhet.
shade
15 éve, 7 hónapja és 3 heteFrankó, mégehy „bigyó” amiért pénzt lehet költeni, nem is keveset. Én az egyedüli amit várok ebben a konzolos dolgokban, az a psp2, ha lesz.
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 3 heteja psp2re kiváncsi vagyok én is
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 3 hetePlayTV 2? Hmm, amúgy is várom az E3-mat, meg a Gamescom-ot… Kíváncsi vagyok a bővebb információkra 🙂
skyman
15 éve, 7 hónapja és 3 heteHát probálkoznak a srácok minél több eladható dologgal, kiváncsi leszek a végeredményre🙂