Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagyszerű hírekkel szolgálhatunk azoknak a Nintendo 3DS-tulajdonosoknak, akik év eleje óta szeretnének már egy igazi különlegességet betölteni kedvenc kézi konzoljukon. Kiderült ugyanis, hogy a Japánban már elképesztő sikernek örvendő Yo-Kai Watch-sorozat első epizódja pontosan mikor is kerülhet majd fel az európai boltok polcaira, ennek fényében megtudtuk, hogy erre itt az öreg kontinensen április 29-én számíthatunk.
Hogy a Level 5 által megálmodott franchise folytatásai, mellékszálai, valamint manga- és anime adaptációi is megérkezhetnek-e majd a jövőben nyugatra, azt egyelőre még nem tudjuk, de most örüljünk egyszer annak, hogy hosszú kínszenvedés után végre az első rész befuthat erre a platformra.
muki
9 éve, 10 hónapja és 3 heteMint egy mesefilm. Ilyennel már nem szívesen játszanék…