Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Adblock talán az egyik leggyakoribb böngészős kiegészítő, hiszen a sokak számára nagyon idegesítő reklámok ellen védi meg a felhasználókat. A reklámok nem csak számítógépen, hanem okostelefonokon is nagyon idegesítőek tudnak lenni, a népszerű kiegészítőért felelős csapat pedig nemrég belekezdett egy saját mobilos böngésző fejlesztésébe. Mostanra elérkeztek egy igen fontos fázishoz, hiszen bejelentették, hogy Androidra már elérhető az Adblock Browser.
Persze egyelőre csak béta fázisban van az alkalmazás, így csak azok szerezhetik be, akik meglátogatják a fejlesztők Google+ fiókját. A reklámmentesség mellett egyébként még állítólag az akkumulátorra is hatással lesz a kevesebb reklám, illetve biztonságosabb böngészést is ígérnek a fejlesztők.
warriorautobot
10 éve, 8 hónapja és 4 napjaTelefonon a lehető legkevesebbet böngészek, de ha olyan oldalra megyek fel amit főleg a laptopon nézek elborzaszt hogy az oldal 90%-a csak reklám…
Ha már stabil lesz lehet teszek vele egy próbát. 🙂
totyak
10 éve, 8 hónapja és 4 napjaMobilon még rosszabb a reklám, mint pc-n. A kis kijelző miatt nehezen lehet becsukni őket. Engem rendkívül bosszant, ha hirtelen előugrik egy reklám és kitakarja, amit néznék. Egyik ismert online újságnál rendszeresen van ilyen.
teglasdavid
10 éve, 6 hónapja és 2 heteNa végre! Mobilon sokkal idegesítőbbek a reklámok mint pc-n!