Állítólag már készül egy új Half Life, és 2024-ig meg is jelenhet

2019. március 19.
5.1181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Újabb érdekes pletykák bukkantak fel a világhálón a Half Life-sorozat kapcsán, melynek harmadik epizódját már időtlen-idők óta várjuk, és ha igazak a hírek, akkor most maga Gabe Newell erősítette meg egy rajongónak, hogy végre jöhet a folytatás.
 

Bár a kontextus alapján egy kicsit mi is szkeptikusak vagyunk, hiszen az információk egy Tyler McViker nevű embertől származnak, aki állítólag a Redditen írt Gabe Newellnek, a Valve vezére pedig válaszában megerősítette neki, hogy már fejlesztés alatt áll egy új Half Life-játék - az nem derült ki, hogy a Half Life 3 vagy valami más -, ami 5 éven belül, tehát legkésőbb 2024-ig megjelenhet majd.

A történet kapcsán egyetlen óriási probléma van csupán, hogy nincs bizonyíték róla az alábbi kis töredéken felül, amit bárki meghamisíthatott. Bár Tyler feltett egy videót a Youtube-ra, melyen állítólag megmutatta ezt a diskurzust, de ez a felvétel, sőt az úriember csatornája egyaránt szőrén-szálán eltűnt. Ennek fényében kezeljük a fentiekben elhangzott részleteket...

Állítólag már készül egy új Half Life, és 2024-ig meg is jelenhet - 2. kép

10 hozzászólás

WarriorAutobot

6 éve, 9 hónapja és 17 napja

Ha igaz is lenne ez nekik már 22-es csapda!
Mert ha jön is olyan elképesztően magasan van az a léc hogy azt már képtelenség lesz nekik megugrani.
Ha tovább húzzák csak még magasabban lesz, szóval ezt megszívták. röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

[Tiltott felhasználó!]

Marduk

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

totyak írta:
Lassan kivénül az a generáció, aki még játszott a HL játékokkal. Ha akarnak valamit, nem kéne sokáig húzni. De ha akartak volna valamit, már megcsinálták volna és Gabe biztosan nem egy twitter üzenetben erősíti meg, ami nem is létezik.
Ott rontották el, hogy feleslegesen túlhypeolták a játékot. Ha lesz is ilyen, akkor is a léc nagyon magasan van. Meg ezt már Gaben többször eljátszotta, és 2019-et írunk, de HL3 sehol sincs. Egyébként én szerintem már csak azért dobják el ezt a csontot, hogy a Valve releváns tudjon maradni, mint játékfejlesztő annak ellenére, hogy nem adtak ki semmit egy jó ideje.

Persze én örülnék neki, de én már csöppet kezdem unni, hogy a Valve így elhúzza a mézesmadzagot, hogy mesterségesen generáljanak a Valve számára kis reklámot adó hírt.

válasz erre

totyak

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

Lassan kivénül az a generáció, aki még játszott a HL játékokkal. Ha akarnak valamit, nem kéne sokáig húzni. De ha akartak volna valamit, már megcsinálták volna és Gabe biztosan nem egy twitter üzenetben erősíti meg, ami nem is létezik.

válasz erre

havrillal

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

Nekem eddig se hiányzott, bár nem vagyok HL rajongó

válasz erre

Marduk

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

Nem tudom mennyi valóságtartalma van, mert a Redditen olykor hülyeségek is elterjednek.

válasz erre

Direktor

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

Remélem, nem mobilra. mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

[Tiltott felhasználó!]

Patrik94

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

Neeeeeeeeeeee!!!!! meglepett smiley Ha ez igaz, örömtáncot fog járni a gamer világ. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

Mivanmivanmivan???? meglepett smiley Szivattok? röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja