Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Tokyo Game Show-ról, ha mást nem is nagyon tudunk, azt mindenképpen érdemes az eszünkbe vésni, hogy elsősorban a konzolosok mulatsága, a PC-t szinte blaszfémia még megemlíteni is ezen a rendezvényen, és a legtöbb esetben maximum úgy kerülhet szóba, ha egy játékot konzolok mellett arra is fejlesztenek. A Sega most mégis úgy gondolta, hogy érdemes egy kicsit kilógni a sorból, hiszen talán az expó történetében először - 2010-ben legalábbis biztosan - egy PC-exkluzív alkotás bejelentését ejtette meg, avagy készül a Phantasy Star Online 2.
Sajnos a játékról vajmi kevés információnk van, annyi biztos csak, hogy a Phantasy Star Online egyenesági folytatása lesz, megjelenésére pedig valamikor a 2011-es esztendőben számíthatunk, ám ezzel kapcsolatban pontosabbat nem árult el a Sega gárdája. Napvilágra hoztak viszont még egy trailert is a játékról, ami bár nem mutat meg túl sokat róla, a program hardcore fanatikusai minden bizonnyal felfedeznek rajta néhány érdekességet, aki pedig nem ismeri a sorozatot, annak a legjobb alkalom, hogy kicsit megismerkedjen vele. Erre tessék:
shade
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaHát ez marhára nemjött át. Gagyi.
totyak
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaNekem átjött… csak majdnem hánytam tőle 😄
Lényeg a lényeg, szerintem is gagyi.
shade
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaxD
dorcika
15 éve, 4 hónapja és 5 napjaLol 😄 Elmegy 😄
skyman
15 éve, 4 hónapja és 5 napjaLehet lassan örülhetünk, ha lesz egy olyan játék is amit adnak PC-rexd
meg kell becsülni😄