Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Villámcsapásként ért minket a hír múlt héten, hogy a Nintendo NX kódnév alatt már nekilátott következő otthoni konzoljának, avagy a Wii U utódjának, ami Satoru Iwata szerint nem a legutóbbi masinájuk újragondolása lesz. A Nintendo vezére a Nikkei munkatársainak egy interjúban kiemelte, hogy bár konkrétumokról továbbra sem beszélhet, azt azonban kijelentheti, hogy ismét nagy meglepetésekkel készülnek a rajongók számára, mert véleménye szerint nagyon "unalmas" lenne, ha csak egy meglévő játékrendszerüket bővítenék ki.
Iwata szerint akárcsak korábban, most is a nulláról kezdték az NX tervezését, ebből kifolyólag ezúttal is arra törekszenek majd vele, hogy meglepetést okozzanak a játékosoknak, ezen felül pedig megváltoztassák az emberekben a videojátékokhoz fűződő viszonyukat, illetve a játékról kialakított elképzeléseiket.
Összességében tehát nem egy Wii U 2-t, de még csak nem is egy PS4- vagy Xbox One-kópiát kapunk majd a japánoktól a jövőben, hanem valami egészen mást, valami meglepőt, valami újat. Jól hangzik, nem igaz?
wegh
11 éve, 2 hónapja és 2 heteA Nintendonál soha nem volt baj a kreativitással, nem szoktak semmit másolni. Kíváncsian várom, mit hoznak ki belőle.
miertkellettaregbevezetes
11 éve, 2 hónapja és 2 heteSzarom le a nintendo konzolokat. Azzal hogy végre nyitnak pc-re és mobilra megvettek kilóra. Várom az első fecskéket pc-re!
golem
11 éve, 2 hónapja és 2 heteNagyon kíváncsian várom, mi is lesz ez! Mindig jó konzolokat csinálnak, egyedieket, úgyhogy biztos ez is tényleg az lesz. Lehet hogy már alapfelszereltségben VR-rl jön vagy valami hasonló…
supermanvsbatman
11 éve, 2 hónapja és 2 hetevagy nagy csalódás lesz megint
warriorautobot
11 éve, 2 hónapja és 2 heteRemélhetőleg jobban tejesít mint a Wii U.
totyak
11 éve, 2 hónapja és 2 heteMire ez a gép kijön, a virtuális valóság már nem lenne akkora dobás. Biztosan megint valami olyat találtak ki, ami meghökkentő lesz.