Az akkori dokumentum azonban egy nem teljesen hivatalos nyilatkozat volt, így talán sokakban felmerültek kételyek az igazsággal kapcsolatban, ám ha eddig nem is, mától valóban érdemes hinni a cégnek.
A Microsoft Games Studios vezető menedzsere, avagy Dave Luehmann ugyanis megerősítette, hogy a mögötte álló divízió elsődleges célja a jövőben, hogy utat mutasson a PC-s játékiparnak, ismét az élre szeretnének állni, új technológiákkal kísérletezni, illetve eltörölni az emberek fejéből azt a kényszerképzetet, hogy ők csak a konzolokkal törődnek. Dave szerint a fentebb megnevezett három játék csak a kezdet, rajtuk kívül még számtalan kiváló címmel fogják gyarapítani a jövőben a PC-s játékok felhozatalát. Csak győzzük kivárni!