Társ-vezérigazgatóként csatlakozik hozzá Christophe Derennes, a cég veteránja, a sikeres montreali stúdió korábbi vezetője, valamint a Ubisoft észak-amerikai ügyvezető igazgatója. A Ubisoft szerint a két vezető fő feladata az lesz, hogy „meghatározzák a márkák stratégiáját és jövőképét” és „megteremtsék a megfelelő feltételeket a csapatok számára a legmagasabb szintű működéshez”.

Charlie Guillemot a The Variety-nek elmondta, ő valóban Yves fia, ez nem titok, de az elmúlt 10 évben a Ubisofton belül és kívül is tapasztalatot szerzett, csapatokat vezetett, márkákat irányított és szerinte most nem a neve számít, hanem az előtte álló munka.