Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy fecske nem csinál nyarat - nagyjából így jellemezhetnénk a Netflix által berendelt The Witcher televíziós sorozat helyzetét, merthogy Lauren S Hissrich szerint Geralt kalandjai miatt még nem állnak neki futószalagon a játékokat adaptálni a jövőben. A széria alkotója a Comic-Conon beszélt a The Wrap munkatársainak a témában, ezáltal megtudtuk, hogy Laurennek nincsenek hosszabb távú tervei, de abban biztos, hogy nem kezdik el most ész nélkül a videojátékokat sorozattá adaptálni.
Sőt mi több, a The Witcher-sorozat esetében is csak az aktuális évadot látja egyelőre, tehát hiába kérdeznék például a hetedik szezonról, egyelőre semmit sem tud mondani erről, de azért vidáman hozzátette, hogy ő is reménykedik abban, hogy Geralt kalandjai kapcsán a Netflix berendeli majd a folytatást.
muki
6 éve, 5 hónapja és 3 heteNetflix 1-2 max 3 évadot rendel majd be. Nem szoktak túl sokat.
petrovicsz
6 éve, 5 hónapja és 3 heteNem is szabad. Ez se biztos h sikeres lesz.
hellblade
6 éve, 5 hónapja és 3 heteEz se játékadaptáció, hanem könyv..
marco
6 éve, 5 hónapja és 3 heteSenki nem írta, hogy az lenne. Arról kérdezték Laurent, lesznek-e videojáték adaptációk, arra is válaszolt.
Mellesleg finoman szólva is kevert ez az adaptáció, mert hogy Geralt hajszálpontosan ugyanúgy néz ki, mint a játékban, úgy is mozog, satöbbi. Honnan is máshonnan lenne meg az alap? Szóval lehet jönyvadaptációnak nevezni, csak sajnos nettó faszság.
hellblade
6 éve, 5 hónapja és 3 heteGeralt a könyvbe is így néz ki, és a női karakterek pedig pláne a könyv karaktereire hajaznak! 🙂
#kep#https😕/moly.hu/system/covers/big/covers_259880.jpg#kep_vege#
https😕/www.google.com/search?q=witcher+sorozat&oq=witcher+sorozat&aqs=chrome..69i57j69i60l2j0l3.7393j0j4&client=ms-android-huawei&sourceid=chrome-mobile&ie=UTF-8
+mindenhol könyvadaptációnak írják..
Szóval a „játékadaptáció” a „faszság”.. 😄
Hozzáteszem nyilván hatással van a játék is rá valamennyire..
tommy
6 éve, 5 hónapja és 3 heteHallod, mutass már rá, hol írja le bárki is a Witcherrel kapcsolatban ebben a hírben hogy játékadaptáció. xD
Félrebeszélsz ember.
hellblade
6 éve, 5 hónapja és 3 heteA címben, és a cikkben is..pl:
„Nem állnak neki játékokat adaptálni a jövőben”
Ebből arra lehet következtetni hogy a Witcher sorozat az..játékadaptáció..
Sajnálom hogy nem érted!
Ezeket általában óvodában elsajátítja az ember, pl az olvasás, értelmezés lépességét
„EMBER” ! 😄
Egyébként azt sem gondolnám hogy itt gondolják játékadaptációnak, simán az eredeti beszélgetésből írt eredeti cikk félrevezető..
marco
6 éve, 5 hónapja és 3 heteNebazd, Geralt úgy mozog mint a filmben mint a könyvben? Véletlenül nem úgy mint a játékban? Ma is tanultam valamit. xD
Azt csak mellékesen jegyzem meg, a Vaják könyvek borító-grafikája a játék alapján készült, de ez már tényleg lényegtelen.
Azon kívül, hogy telibeszarom, ki mit hogy ír, mutass már rá kérlek a fenti hírben arra a pontra ahol Maniac azt írta, hogy játékadaptáció a Netflix sorozata. Mert bazdmeg, rohadjak meg, én nem látom. 😄
hellblade
6 éve, 5 hónapja és 3 heteArra lehet következtetni! 😄
Mutass rá hogy azt mondtam hogy
„TI AZT MONDTÁTOK”! XD
„A jövőben nem állnak neki” =tehát ez a sorozat az!
De amúgy nyílván kiderül, mikor bemondják az elején hogy a „forgatókönyvet írta..Sapovski regénye alapján”..
Ismételten hozzáteszem hathatott rá a játék is, de ez lönyvadaptáció! 😄
marduk
6 éve, 5 hónapja és 3 heteValóban ezeket a képességeket ott elsajátítja az embererek többsége, de vannak, akiknek ez nem sikerült. 🙂 Neked sem igazán. 😄
hellblade
6 éve, 5 hónapja és 3 hetePont akartam írni hogy itt a remek alkalom hogy hozzászólj! 😄 ki ne hagyd! XD
Figyu, a „jövőben nem fogom rólad” azt gondolni hogy nem tudsz értelmezni egy szöveget, oké? 😄
Kérdés: miért csinálnának a jövőben játékadaptációt ha ezt sem tekinti annak a kérdező?
Mi értelme a kérdésnek akkor? 😄
tommy
6 éve, 5 hónapja és 3 heteTalán nem következtetni kéne, hanem csak elolvasni…. xD
hellblade
6 éve, 5 hónapja és 3 heteSajnálom hogy csak addig jutottál.. 🙁
Gyakorolni kell, egy idő után menni fog az is hogy a mögöttes, az utalt dolgokat is „meghalld”..
Esetünkben arrol van szó hogy a JÖVŐBEN nem készítenek játékadaptációt a Witcher sorozat(van ilyen játék is)készítői..
Következtetés: Ez a sorozat játékadaptáció!
És nem mondtam hogy ezt itt találták ki..
Vagy arra következtettél? 🙂
marco
6 éve, 5 hónapja és 3 heteNa akkor mielőtt még nagyon elindulna a személyeskedés.
1. A Netflix állítja, ez egy könyvadaptáció – tekintsünk el attól, hogy a játéknak és a könyvnek milyen jogdíj-különbségei lehetnek. Biztoooooooos nem befolyásolta ezt a döntést. 😄
2. Ahogy a szövegben le is van írva, a forrás hozta le így, ebben a formában ezt az anyagot, hiszen MINDENKI látja, hogy a képi világ, a hangulat, a mozgás, a kompozíció, gyakorlatilag minden a játék alapján készült. De persze az is lehet, hogy a könyvek alapján forgatókönyvet író kollégák, a díszlettervezők, a jelmeztervezők, a sminkesek mind-mind teljesen véletlenül pont úgy vizionálták a kérdéses univerzumot, mint a játék készítői. Megvan rá az esély, nagyjából 0,001%, de megvan.
3. A kérdés a sorozat felett bábáskodó hölgynek így szólt, ő így reagált rá. Kérdezhettek volna bárki mást is a Netflixnél, akkor ő válaszolt volna rá, az ő álláspontja szerint.
És akkor itt kérem abbahagyni mind a személyeskedést, mind pedig a szándékos, vagy érthetetlen félreértelmezést, köszönöm.
hellblade
6 éve, 5 hónapja és 3 heteJó, de akkor mégsem értettem félre semmit! 🙂
Én pl nem tartozom bele ebbe a „mindenkibe” aki szerint ez a játék alapján készült!
És ahogy elnézem sokan mások sem, igazság szerint ezt itt olvastam először!(a külföldi hír alapján, NEM TI ÁLLITOTTÁTOK)
Regényből készült a játék, persze hogy hasonlítanak a játék hősei a könyvére! 🙂
Az lenne érdekes ha nem hasonlítanának..
+
Majd kiderül az elején hogy hogy mondják be:
„A forgatókönyvet írta” Sapkowski regénye alapján..
+hatott rá a játék is, biztosan! 🙂
hentes
6 éve, 5 hónapja és 3 heteKár. Nagyon tudnám értékelni ha jönnének videojátékos sorozatok.
hellblade
6 éve, 5 hónapja és 3 heteTényleg csak a vita kedvéért a „forrás így hozta le”:
Szerintem icipicit más a sugallata, de mindegy.. 🙂
https😕/www.thewrap.com/the-witcher-showrunner-says-netflix-series-will-never-adapt-the-video-games/