Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Take-Two égisze alatt számos nagyvállalat dolgozik, és az egyik legjelentőségteljesebb cégük egyértelműen a Rockstar Games, akik kapcsán jelenleg másról sem hallunk, mint hogy hogyan fejnek le még több és több pénzt a GTA V-ből. A legfrissebb pletykák azonban arra engednek következtetni, hogy néhány remaster is kikerülhet a műhelyükből, legalábbis a kiadó legfrisebb bevételi jelentéséből kiderült, hogy három port vagy remaster is várható a korábban kiadott címeikből.
Értelemszerűen itt nem borítékolható, hogy bármelyik is a Rockstar keze alá tartozik, azonban több megbízható forrás is nagyon valószínűnek tartja, hogy több GTA is újrakeverést kap. Ti melyik GTA-k felújítását látnátok szívesen?
muki
4 éve, 5 hónapja és 1 heteMondjuk a Vice Cityt nagyon tolnám! 🙂
vape
4 éve, 5 hónapja és 1 heteHát erre a felhozatal rá kiváncsi vagyok. Pedig alapvetően rühellem ezt a remaster érát.
totyak
4 éve, 5 hónapja és 1 heteLegfőképp egyiket sem, én új részt látnék szívesen, de az úgysem jön. San Andreashoz már vagy háromszor hozzányúltak, volt belőle mobilos felújítás, külön egy PS3-as, lemezes kiadás, meg ha jól emlékszem kifejezetten egy a Microsoft Store-ba is került. És egyik sem lett jobb, vagy sokkal szebb, mint az eredeti, tehát azt már nem kellene bántani.
Bármibe is fognak, legalább Mafia1 szintű újrakeverés kellene, hogy ne nézzem őket totál kreténnek.
fighterlaci
4 éve, 5 hónapja és 1 heteEgyértelműen Vice City.
mordorer
4 éve, 5 hónapja és 1 heteHát pont Rockstar játékra nem számítanék…
patrik94
4 éve, 5 hónapja és 1 heteAkartam már mondani épp, hogy nem kell ám új játékokon dolgozni, elég ha felújítanak valamit…. Ez már fáj baszki.