Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ahogyan várható volt, az utolsó nagyobb játékipari szereplő is csatlakozott az oroszok elleni szankciókhoz, a háború miatt ugyanis a Sony Interactive Entertainment bejelentette: minden szoftveres és hardveres forgalmazást leállítanak az ország területén. A helyzet már érinti a Gran Turismo 7 rajtját is, de nemcsak játékokat, hanem konzolokat sem tudnak majd venni rövidesen az oroszok - gyakorlatilag csak a raktárkészlet maradt az országban -, sőt a PlayStation Store szintén elérhetetlenné válik arrafelé a digitális játékeladások nullázása miatt.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonPlayStation (@playstation) által megosztott bejegyzés
Ukrajna megsegítésének érdekében a Sony Group Corporation ráadásul egy 2 millió dolláros felajánlást tett az országnak, amit az UNHCR, a nemzetközi NGO és a Save the Children alapítvány között osztanak majd szét.
patrik94
3 éve, 10 hónapja és 1 heteLegalább jut másnak is PS5! 😄
vape
3 éve, 10 hónapja és 1 heteVárható volt. Bár továbbra sem értem, miért szopatnak gyerekeket is… Nekem ez fura.
muki
3 éve, 10 hónapja és 1 heteHát nem tudom ki hogy van vele, de szerintem ebből óriási csoportos perek lesznek… Én biztos nem hagynám annyiban ha így beszopatnának.
rdave
3 éve, 10 hónapja és 1 heteMégis kit akarnál perelni, miért és hol? Beperelnéd a Sonyt az orosz bíróságon, mert nem szállít és értékesít termékeket az országba? Ugyan… Amúgy is lesz nagyobb baja az átlag orosznak.
mobydick
3 éve, 10 hónapja és 1 heteKicsit sok ez már szerintem.
grifid
3 éve, 10 hónapja és 1 heteNo offense, de eléggé zuhan az IQ szint a hozzászólások alapján itt is.
Kicsit ébredjetek már fel abból az álomvilágból amiben éldegéltek!
direktor
3 éve, 10 hónapja és 1 heteEgész pontosan milyen álomvilágról van szó? 😮 Mi köze ahhoz a játékosoknak hogy a vezetőjük egy barom? Ha minden állampolgár és egy ország is az aktuális vezérük alapján lenne megítélve akkor rohadt nagy szarban lenne Magyarország.
Kellenek a szankciók az ORSZÁGNAK, ez tény, még mindig jobb mint bombázni. De azzal hogy xy cég magára haragítja az átlagembert, csak azt éri el hogy még jobban elszigetelik majd magukat és kezdenek majd igazat adni annak a baromnak.
Nem az a megoldás hogy elvesszük a gyerekek játékát, ez sosem vezetett eredményre. Ahogy a háború sem.
vape
3 éve, 10 hónapja és 1 heteÉrtem én hogy no offense, de azért csak gyalázod az IQ-mat. 😄 Miért is élnénk álomvilágban? 😮 Szerinted természetes amit most a világ csinál? Mint valami ötéves gyerekek az oviban baszki. 😄
grifid
3 éve, 10 hónapja és 1 heteKedves VaPe, és Direktor!
Hát eléggé szánalmas a hozzáállásotok az élethez, ahol a játék mindenek felett van.
Sebaj, további szép álmokat!