A Silent Hill 2 Remake félelmetesebb lesz, mint az eredeti volt

2023. január 17.
39.2461
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Izgalmas részletek láttak napvilágot egy a Bloober Team csapatával készült mélyinterjúból, aminek részeként a stúdió három embere is beszélt a készülő Silent Hill 2 Remake-ről, illetve annak sajátosságairól.

A rengeteg érdekesség között kiderült például, hogy a legendás horror felújított változata bár a hangulat tekintetében tökéletesen megegyezik majd az eredetivel, azonban ahhoz mérten sokkal félelmetesebb élményt nyújt majd, amit annak ellenére sikerült elérniük, hogy a lengyel csapat nem akart nagyon elrugaszkodni a klasszikus élménytől, erre a Konami biztatta őket.

A Silent Hill 2 Remake kapcsán egyébiránt kiderült, hogy teljesen újraírták benne a zenéket, de a központi dallamok változatlanok maradtak, érdekesség pedig, hogy a főszereplőt néhány évvel öregebbé tették az eredeti sztorihoz mérten azért, hogy így érjék el azt a hatást, hogy James megviseltebb legyen és jobban azonosulni tudjunk vele.
Silent Hill 2 Remake-ről, illetve annak sajátosságairól.'>
4 hozzászólás

Ronalddo

1 éve, 4 hónapja és 9 napja

Sokszor hallottunk már ilyesmit... mosolygó smiley

válasz erre

VaPe

1 éve, 4 hónapja és 9 napja

Jól hangzik, de kíváncsi leszek azért!

válasz erre

Moby Dick

1 éve, 4 hónapja és 9 napja

Úgy legyen! Akkor siker lesz!

válasz erre

Patrik94

1 éve, 4 hónapja és 9 napja

Nagyon helyes döntés!

válasz erre
Silent Hill 2 Remake
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja